Vágólapra másolva!
Az augusztus 6-án rajtoló Eneco Tour elnevezésű holland-belga körversenyen tér vissza eltiltása után Alberto Contador kétszeres Tour de France-győztes országúti kerékpáros.

A jelenlegi legjobb kerekesnek tartott spanyolt a 2010-es Touron történt doppingesete miatt tiltotta el visszamenőleg idén februárban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A büntetése, mellyel a 2010 óta elért összes eredményét, így az akkori Touron, illetve a tavalyi Giro d'Italián aratott végső győzelmét is törölték, augusztus 5-én jár le.

A 29 éves Contador a hétnapos Eneco Tourt felkészülési állomásnak szánja az augusztus 18-án rajtoló spanyol körversenyre, a Vueltára.

A dán Saxo Bank csapat sportolója azon kevés kerékpározó egyike, aki mindhárom nagy körversenyen, a Touron, a Girón és a Vueltán is tudott győzni: Franciaországban 2007-ben és 2009-ben, Olaszországban és Spanyolországban pedig 2008-ban nyert.