Vágólapra másolva!
A nemrég szívrohamban elhunyt Alexander Dale Oenre emlékeznek a debreceni úszó-Eb első napján. Az egykori norvég klasszis éppen a viadal megnyitóján ünnepelte volna 27. születésnapját, a norvégok azt kérik, az Eb-n a megnyitó után már ne legyen téma a halála.

A debreceni Eb-t a hétfői döntők előtt félórás ceremónia nyitja meg, a megnyitó végén másfél percben emlékeznek meg a kivetítőn az április 30-án tragikus körülmények között elhunyt Dale Oenre, aki 1985-ben éppen ezen a napon, május 21-én született.

"Minden idők legnagyobb norvég úszója volt, és az egyik legnagyobb sportolónk, még mindig nem tudtuk feldolgozni a halálát" - fogalmazott a hétfő déli sajtótájékoztatón Per Rune Eknes, a norvég szövetség elnöke.

A vezető azt kérte a sajtó képviselőitől, hogy az Eb ideje alatt egyetlen kérdést se tegyenek fel a versenyzőknek Oennel kapcsolatban. "Különösen a vegyes zónában lenne rossz felkavarni a témával az érzelmeket. Ha ezzel kapcsolatban akarnak kérdezni, engem keressenek."

A norvég úszó Gyurta Dániel egyik fő vetélytársa volt, 100 mellen tavaly világbajnok lett, a pekingi olimpián második helyen végzett, 200 mellen kétszeres Eb-ezüstérmes volt.