Vágólapra másolva!
A debreceni úszó-Eb-n a magyar női 4x100 méteres gyorsváltó számára az olimpiára jutás a tét a hétfő esti döntőben. Verrasztó Evelyn az [origo]-nak elmondta,  az időeredmények mellett az érmeket is ugyanúgy hajszolni fogják az olimpiát felvezető Eb-n, és szerinte máris jó a hangulat Debrecenben.

A mix-zónából távozó magyar férfi gyorsváltó tagjai elsőként a nem sokkal előttük szerepelő női gyorsváltó úszóitól kaptak gratulációt a döntőbe jutásért, közben Verrasztó Evelyn egy gyors értékelést is adott az [origo]-nak a délelőtti előfutamok után.

"Nem volt teljesen a maximumon ez a váltó, érződött, hogy ketten közülünk 400 vegyest is úsztak, ettől függetlenül számítottunk a döntőbe kerülésre" - mondta a 4x200-as gyorsváltóval 2010-ben Európa-bajnok úszónő. " Az olimpia szempontjából a délelőtti eredmény még nem számít annyira sokat, de a kvalifikációhoz ennél mindenképpen jobb időre lesz szükség. A hangulat viszont úgy néz ki, máris egész jó, örülök, hogy itthon van az Eb."

A női 4x100-as gyorsváltóban a londoni olimpiára a vb első 12 helyezettje kvalifikálta magát, a maradék négy helyet a kvalifikációs időszak legjobb négy eredményét szállító válogatott kapja meg. A Hosszú Katinka, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn négyesnek emiatt az Eb-n dobogón vagy dobogóközelben kellene végeznie, az esti döntőbe az ötödik helyen kerültek be.

Vitatott téma, hogy az olimpia előtti hónapokban mennyi létjogosultsága van egy Eb-nek, és milyen szerepe lehet a felkészülésben, de Verrasztó szerint a szokásos módon tekintenek a viadalra. "Elsősorban a jó időeredményekre törekszünk, de az is számít, hogy ki hányadik, egymás közt is beszélünk az érmekről, ez egy verseny. Még ha nem is várnak el tőlünk most igazán nagy eredményeket, mindenki magasra teszi a lécet, amit át kell vinnie."