Vágólapra másolva!
Az elmúlt évekhez képest idén jóval könnyebb útvonal jellemzi a szombaton a dániai Herningben rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt, melynek ezúttal két olasz bringás a nagy esélyese.

Egyikük az a Michele Scarponi, aki azért vághat neki címvédőként a viadalnak, mert Alberto Contadort doppingvétség miatt megfosztották tavalyi első helytől. A spanyol kerékpárost februárban büntették - részben visszamenőleg - kétéves eltiltással, miután szervezetében klenbuterolt mutattak ki a 2010-es Tour de France-on. Ezért többek között a tavalyi Giro- és a 2010-es Tour-elsőségét is elvették tőle, és csak idén augusztus 5-én térhet majd vissza.

Scarponi legnagyobb kihívója honfitársa, Ivan Basso lesz, aki 2006 és 2010 után harmadszor nyerheti meg a Girót. Az mindenképpen Scarponi mellett szól, hogy erősebb csapat támogatja, ugyanis segítői között van a szintén olasz Damiano Cunego, aki 2004-ben nyerte meg a Girót, tavaly pedig pályafutása legjobbjaként hatodik lett a Tour de France-on.

Kettejük párviadalába elsősorban a luxemburgi Franck Schleck szólhat bele. Nála elsősorban az a nagy kérdés, hogy mennyire a Girót tekinti főversenyének, mert ha a Tourra készül, amelyen tavaly harmadik lett, akkor nem valószínű, hogy a legjobbak között lesz, de ha erre a versenyre hegyezte ki a formáját, akkor akár nyerhet is.

Rajtuk kívül izgalmassá teheti a versenyt, vagy akár meglepetést okozhat a tavalyi viadal 3., 4., 5. és 6. helyezettje, azaz a francia John Gadret, a spanyol Joaquim Rodriguez, a cseh Roman Kreuziger és a venezuelai José Rujano Guillen.

A sprintereknél nem várható túl nagy küzdelem, mivel a világ leggyorsabbnak tartott bringása, a brit Mark Cavendish ott lesz a mezőnyben.

A 198 indulóra a 21 szakasz során összesen 3504 kilométer megtétele vár, melynek során a korábbiaknál kevesebb alkalommal, csak ötször lesz hegytetőn a befutó, továbbá egy csapat és két egyéni időfutam is szerepel a programban.