Vágólapra másolva!

Elképesztő meccsen kaptak ki Babosék a strasbourgi elődöntőben

Babos Tímea - a tajvani Hszie Szu-vej oldalán - párosban drámai vereséget szenvedett döntő rövidítésben az első helyen kiemelt Natalie Grandin, Vladimira Uhlirova dél-afrikai, cseh duótól a 220 ezer dollár összdíjazású, strasbourgi salakpályás nőitenisz-torna pénteki páros elődöntőjében.

A WTA honlapja szerint a negyedik helyen kiemelt magyar-tajvani kettős a könnyedén megnyert (6:0) első játszma után 6:2-re elveszítette a másodikat.

A harmadik felvonásban már 9-3-ra vezettek Grandinék, hat meccslabdájuk volt, ám Babosék sorozatban hét játékot nyerve meccslabdához jutottak. Az ellenfél azonban innen fordított, és került a fináléba.

"Nem volt egyszerű, de a páros már csak ilyen. Sok múlik a szerencsén, mint most is. Az első szettben nekünk volt szerencsénk, a második elején pedig az ellenfélnek. Az első játszmában nagyon jól teniszeztünk, a másodikban azonban a jó alap eltűnt az első két, picit balszerencsés gém miatt. A rövidítést sem kezdtük jól, aztán 9-3-nál egyszerre minden bejött, amikor már minden mindegy alapon játszottunk. Eljutottunk a meccslabdáig, de ekkor az ellenfélnek ismét szerencséje volt egy ritörnnél. Ez a hét jó alapot jelent a folytatásra" - nyilatkozta Babos Tímea.

eredmény, páros, elődöntő:
Natalie Grandin, Vladimira Uhlirova (dél-afrikai, cseh, 1.) - Babos Tímea, Hszie Szu-vej (magyar, tajvani, 4.) 0:6, 6:2, 12-10 - döntő rövidítés