Vágólapra másolva!
Egészen kiváló, akár a 2012-es év legjobb mérkőzésre díjra is esélyes meccset vívott szombat este San Juanban a WBO pehelysúlyú világbajnoka, Orlando Salido az exvilágbajnok puerto ricói Juan Manuel Lopezzel. A fordulatos meccsen Salido TKO-val nyert a tizedik menetben, miközben a kilencedikben még vesztésre állt.

A két bunyós első, tavaly áprilisi találkozóján Salido meglepetésre legyőzte Lopezt, TKO-val a nyolcadik menetben. A 31 éves mexikói ismét TKO-val verte karibi ellenfelét, egy rendkívül szoros meccsen.

Salido offenzív taktikával már az első menetben hátrálásra kényszerítette riválisát. A kihívó pár rövid felvillanást leszámítva egészen a negyedik menetig képtelen volt megtalálni a megfelelő ritmust és stratégiát, akkor azonban rövid ideig uralta a ringet.

Az ötödik felvonás elején Salido ismét rákapcsolt, viszont még ebben a menetben Lopez padlóztatta a világbajnokot, aki a számolás után folytatni tudta a küzdelmet. A hatodik-hetedik menetben Salido több nagyon kemény ütéssel is eltalálta Lopezt, aki ezután próbált stratégiát váltani, ő is támadólag lépett fel, így a nyolcadik, kilencedik felvonásokban igazi nyíltsisakos háború alakult ki.

A látványos összecsapás eldöntését a világbajnok szemmel láthatóan nem szerette volna a pontozókra hagyni, terve sikerrel járt a tizedik menetben: egy brutális felütéssel padlóra küldte ellenfelét, aki felállt ugyan, de a tántorgó bunyóst leléptette Roberto Ramirez Sr. mérkőzésvezető, és kihirdette Salido TKO győzelmét.

Salido eldönti a meccset a tizedik menetben

A hivatalos pontozás szerint a kilencedik menet után két bírónál Lopez vezetett (86-84), míg az egyik döntnöknél döntetlenre állt a találkozó (85-85). Salido ezzel az idő előtti sikerrel másodízben védte meg címét, míg a 28 éves Lopez profi karrierje során másodszor szenvedett vereséget.

www.profiboksz.hu