Vágólapra másolva!
Nem csupán aranyakat ért Gyurta Dániel és Cseh László kiváló teljesítménye a rövidpályás Eb-n, hanem együttesen nyolcezer eurót is. A két magyar úszó végzett az első két helyén a pénzdíjas különversenynek, amelyben a lengyelországi Európa-bajnokságon a legjobb időeredményt elérő úszókat díjazzák.

A számítás alapja az úgynevezett FINA-ponttáblázat, amely az egyes számok sajátosságait figyelembe véve egységes rendszerben teszi lehetővé a különböző úszásnemekben és távokon elért eredmények összehasonlítását.

A kontinentális szövetség, a LEN a rövidpályás Eb-ken a hét legjobb férfi, illetve női ponteredményt honorálja mindösszesen 35 ezer euróval. Szczecinben a férfiaknál a lista élén Gyurta Dániel végzett a 200 m mellen elért eredményével, ami 958 pontot ér, míg Cseh László a 200 m pillangón nyújtott teljesítményével lett második (953 pont), Gyurta jutalma 5000, míg Csehé 3000 euró.

Gyurta ezen felül különajándékot is kapott a záró versenynap legjobbjaként. Ő vehette át a rendkívül értékes Omega-órát Nory Kruchtentől, a LEN elnökétől.