Vágólapra másolva!

Nadaléknak nincs idejük az ATP elleni tiltakozásról egyeztetni

A zsúfolt versenynaptárt legélesebben bíráló Rafael Nadal és Andy Murray is úgy látja, hogy ezen a héten, a sanghaji férfitenisz-tornán biztos nem tudnak leülni egymással a legjobbak, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a kérdésben.

A két sztár az utóbbi időben egyaránt több helyen is hangoztatta, hogy a férfi viadalokat szervező ATP kizsigereli a játékosokat, mert a világranglista-helyezések megőrzése, vagy javítása érdekében rengeteg viadalt kell vállalnia mindenkinek.

Murray szeptemberben arról beszélt, hogy ezen a héten Sanghajban ülnek össze az élteniszezők, és akár a sztrájk is elképzelhető tiltakozásul az óriási megterhelés miatt.

Kedden aztán a brit játékos, illetve a korábbi világelső Nadal is jelezte, hogy most biztosan nem tudnak megbeszélést tartani a többiekkel, sőt a közeljövőben sem lehet erre számítani.