Vágólapra másolva!
Csipes Tamara a szegedi világbajnokságon 5000 méteren szerzett kajak egyes aranyérem után elmondta, hogy minden dühét beleadta a zárószámba, és hogy ilyen megterhelő világversenyen még nem indult.

"Szerencsém volt az elején, hogy be tudtam ülni bölcsőre, a legnagyobb hajóvízre, így a fél távot pihenten eveztem, a végén pedig a fantasztikus közönség is plusz erőt adott. Egyébként minden körben úgy éreztem, hogy ez az utolsó kör, annyira tomboltak a nézők" - kezdte közvetlenül a célba érés után az [origo] tudósítójának Csipes.

"Volt egy-két pillanat, amikor a portugál versenyző bezavart a kanyarban, de szerencsésen jöttem ki ezekből a helyzetekből is. Sokat nem készültem erre a számra, hetente egyszer edzettünk a tavalyi világbajnok Folláth Viviennel, akinek hatalmas része van ebben az aranyban."

Csipes Tamara szombaton a dobogóra sem tudott odaérni Kovács Katalinnal 500 párosban, ezt a bakit is szerette volna kijavítani vasárnap. "Egy kicsit kijött belőlem a szombati düh, rosszul is aludtam az előző éjszaka, most pedig úgy voltam vele, hogy egy életem, egy halálom, engem már nem érdekel, elrajtolok, és addig megyek, amíg ki nem köpöm a tüdőm."

Csipes a világbajnokság végére nagyon elfáradt. "Hihetetlenül fárasztó volt ez a három nap. Pénteken háromszor is vízre kellett szállnom, ebből kétszer a maximumot kellett nyújtanom, ilyen világversenyen még nem voltam, ahol az első versenynap így leterhelt volna, egy kicsit rossz volt az időrend."

Csipes kérdésünkre elmondta, hogy most pihenés következik, majd egy kicsit visszatér a vízre. "Három hétre elmegyek nyaralni, nagyon rám fér, de utána elkezdek ismét evezgetni, csak annyit, amennyihez kedvem van, hogy ne szokjon el a szervezetem a mozgástól. A téli hónapokra aztán valószínűleg kapunk ismét pihenőt, hogy ne sokalljunk be."