Vágólapra másolva!
A korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló, Lennox Lewis szerint Vitalij után Vlagyimir Klicskót is meg tudná verni, és ha David Haye helyében lett volna, akkor kiütötte volna az ukrán bokszolót.

A szurkolók és a szakma körében is többen az utolsó nagy nehézsúlyú világbajnoknak tartják a brit-kanadai kettős állampolgárságú Lewist, és sokan kíváncsiak rá, hogy mire menne a mostani uralkodóval, Vlagyimir Klicskóval.

"Legyőztem már egy Klicskót, ráadásul a jobbik bokszolót, nem jelentene gondot Vlagyimir megverése sem" - idézi a 45 éves, már visszavonult korábbi bunyóst a Boxingscene.com szaklap.

A két csillag 2003. június 21-én, Los Angelesben bokszolt egymással, a csata végül a címvédő Lewis sikerével végződött, miután a valamennyi pontozónál vezető Vitalij Klicskót a hatodik menet után sérülés miatt leléptették.

A Klicsko-Lewis meccs összefoglalója:

"Sokkal komplettebb bunyós voltam, mint Vlagyimir, aki szerintem azt hiszi, hogy túl gyenge az álla, azért nem mer támadni. Néztem a David Haye elleni meccsét is, amikor ellenfele egymás után kétszer ütött, vissza kellett volna támadnia, ehelyett inkább védekezett. Én már a meccs közepén kiütöttem volna Vlagyimirt."

Lewis 2004. február 6-án jelentette be visszavonulását, és bár azóta többször felmerült, hogy esetleg visszatér, ez sohasem történt meg.