Vágólapra másolva!
Kazanyban négy döntetlennel kezdődtek meg a világbajnokjelölti párosmérkőzések. Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Vlagyimir Kramnyik osztozott meg először a ponton. Az amerikai Gata Kamsky ellen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov minőséget áldozott, jó védőállást épített fel. Az örmény Levon Aronjan nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét, kedvező lehetőséget szalasztott el az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az izraeli Borisz Gelfand sem bírt egymással. A második játszmákat ellenkező színelosztással játsszák.

A döntetlenek ellenére is érdekesek voltak a párharcok első partijai. A legkevesebb izgalmat az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapása okozta, hiszen a játszma csak 25 lépésig tartott, sötét gond nélkül egyenlített ki.

Az amerikai Gata Kamsky a szicíliai védelem Najdorf-változatában a 7. lépésben újított a bolgár Veszelin Topalov ellen. Az exvilágbajnok 12...Fb7 húzásával kicsit provokálta ellenfelét, majd a kötelező minőségáldozatot is meghúzta. Kamsky egy pillanatban elmulasztotta, hogy elűzze d5-ről a sötét futóját, az a6 gyalog leütése után már kiegyenlítődtek az esélyek.

A örmény Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Griscsuk sokáig villámgyorsan húzott, mindketten bíztak abban, hogy helyesen értékelik az állást. Griscsuk gyalogot áldozott, a végjátékban azonban Aronjan nagyon közel került a nyeréshez, egy pillanatban akár döntő fölénybe kerülhetett volna. Az esélyt elmulasztotta, Griscsuk üggyel-bajjal kiharcolta a döntetlent.

Kevesebb gondja volt az izraeli Borisz Gelfandnak, hogy gyaloghátrányos állását kiremizze az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen.

Az első játszmák eredményei:
1.Gata Kamsky (amerikai, 2732) - Veszelin Topalov (bolgár, 2775) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)
2.Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) döntetlen (Vezércsel, 25)
3.Levon Aronjan (azeri, 2808) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) döntetlen (Grünfeld védelem, 70)
4.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2772) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) döntetlen (Szicíliai védelem, 39)

A párviadalok során a döntőig négy-négyjátszmás meccset játszanak a nagymesterek, majd a döntőben hat partiban döntik el, hogy 2012-ben ki lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. A legjobb négy között az 1-4 és a 2-3 párharcok győztesei csapnak össze, majd a két nyertes küzd meg a világbajnoki kihívó jogáért. Az időkontroll a klasszikus, 2-2 óra az első 40 lépésre, 1-1 óra a 60. lépésig, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, lépésenként még 30-30 másodperc bónusszal.

A negyeddöntőben és az elődöntőben a 2-2-re, illetve a döntőben a 3-3-ra végződött mérkőzés rájátszáson dől el. Új színsorsolás után négy rapidpartit játszanak, 25-25 perc gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Ha a négy parti sem hoz döntést, következnek a villámpartik, 2-2 játszmás meccsek (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként). Maximum öt ilyen mérkőzésre kerülhet sor, ha nincs döntés, akkor a "hirtelen halál" játszma következik. A sorsolást megnyerő fél választhat színt.

A párbajban világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. Fontos, hogy a 61. lépéstől kezdve a küzdő felek lépésenként 3-3 másodpercet is kapnak. A díjalap 420 ezer euró, az első kör vesztesei 30-30 ezer eurót kapnak, a másodiké 60-60 ezret. A döntőben a 180 ezer eurót egyenlő arányban osztják el a sakkozók között.

Partik, elemzések:
Kamsky,G (2732) - Topalov,V (2775)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.a4 Hc6 7.a5

Meglepő, hogy a szicíliai védelem Najdorf-változatában a hetedik lépésben lehet újítani. Eredeti elgondolás a háromszoros amerikai bajnoktól.

7...e6

A gyalogáldozat elfogadására, 7...Hxa5-re 8.Hd5 Hc6 9.Fe3 következett volna, kompenzációval a gyalogért.

8.Hxc6 bxc6 9.Fd3 Fe7 10.0-0 c5 11.Ff4 Vc7 12.Ve2 Fb7?!

A bolgár exvilágbajnok provokálta ellenfelét. Számításba jött 12...Hd7 világos következő lépésének akadályozására.

13.e5 Vc6 14.f3 Hh5 15.Fd2 c4 16.Fxc4 dxe5 17.b3

Figyelmet érdemelt a 17.Fb3 Vc7 18.Bfe1 Fc5+ 19.Fe3 Hf4 20.Vf2 folytatás.

17...Bd8 18.Bad1 Vc5+ 19.Kh1 Hf4 20.Ha4

Sorozatos cserék után a végjáték világosra kissé kedvezőbb.

20...Hxe2 21.Hxc5 Fxc5 22.Fxe2 Ke7 23.b4

Forrás: [origo]

23...Bxd2

A minőségáldozattal mindketten számoltak.

24.Bxd2 Fxb4 25.Bd3 Fd5 26.Bb1 Fxa5 27.Ba3 Fd2 28.Bxa6

A sötét futó így megőrizte kedvező pozícióját d5-ön. 28.c4 Fc6 29.Bxa6 Bc8 30.Fd3 jobb volt.

28...Bc8 29.Ba7+ Kf6 30.Fd3 Fe3 31.Ba4 h5

Az esélyek kiegyenlítődtek.

32.Bab4 Bc3 33.h4 g6 34.Kh2 Kg7 35.Ba4 f5 36.Be1 Fc5 37.Be2 Kf6 38.Be1 Ff2 39.Be2 Fc5 40.Be1 Ff2 41.Be2 Fc5 és döntetlen

Radzsabov,T (2744) - Kramnyik,V (2785)
Vezércsel [D56]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 He4 8.Fxe7 Vxe7 9.Bc1 c6 10.Fe2 Hd7 11.0-0 Hxc3 12.Bxc3 dxc4 13.Bxc4 e5 14.Vc2 exd4 15.Hxd4 Hb6 16.Bc5 Bd8

Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen két évvel ezelőtti partijában 16...Hd7 17.Ba5 Hf6 18.Bc1 Fg4 19.Ff1 Fd7 20.Hf3 Fg4 21.Hd4 Fd7 22.Hf3 Fg4 történt, és remiben egyeztek meg.

17.Ff3 Fe6 18.Bc1 Fd5 19.a3 Hd7 20.Bc3 Hf6 21.Fxd5 Bxd5 22.Bc4 Be8 23.h3 He4 24.b4 a5 25.Bb1 és döntetlen

Aronjan,L (2808) - Griscsuk,A (2747)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 b6 11.dxc5 Vc7 12.Hd4 He5 13.Hb5 Vb8

A nagymesterek villámgyorsan húztak, alaposan készültek a variból.

14.Fe2 bxc5 15.f4 Hg4 16.Fxc5 a6 17.Ha3 Vc7 18.Fd4 e5 19.fxe5 Hxe5

Milyen kompenzációja van sötétnek a gyalogért? Huszárja e5-ön szépen posztol, a c3 gyalog gyenge, de nagyon pontosan kell védekeznie.

20.Vc1 Fg4 21.Fxg4 Hxg4 22.Vf4 Vxf4 23.Bxf4 He5 24.Bb1 Bad8 25.Hc2 Hd3 26.Bff1 Bd7 27.Bfd1 Hf4 28.Kf2 Bc8 29.He3 h5 30.Bb6 He6 31.Fxg7 Bxd1 32.Hxd1 Kxg7 33.Ke3 Hc5 34.Bd6 a5 35.c4 a4 36.Kd4 He6+ 37.Kc3 Bb8 38.Bd5 Hf4 39.Bd2 He6 40.Bb2 Bd8 41.Hf2 a3 42.Bd2 Bb8 43.Hd3 Bb1

Forrás: [origo]

44.c5

Sokan bizonyára "temették" Alekszandr Griscsukot.

44...Kf6 45.c6 Ke7 46.Hb4 Bc1+ 47.Kb3

Levon Aronjan kihagyta a jóval erősebb 47.Hc2! lépést.

47...Hc5+ 48.Kxa3 Hxe4 49.Bd4 Hd6 50.Ka4 Ke6 51.Ka5 Bc5+ 52.Ka6 g5 53.a4 Ke5 54.Bd2 Bc4 55.Ka5 f5 56.Bc2

Forrás: [origo]

56...Kd4! 57.Bd2+ Ke5 58.Hd3+ Kf6 59.Kb6 Hc8+ 60.Kb7 Hd6+ 61.Kc7 He4 62.Ba2 Hc3 63.Bb2 Hxa4 64.Bb4 Bxb4 65.Hxb4 Hc5 66.Kb6 He6 67.Hd3 h4 68.h3 Ke7 69.Hc5 Hxc5 70.Kxc5 Kd8 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2772) - Gelfand,B (2733)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 0-0 9.0-0 Hc6 10.Be1 b5 11.Fb3 Bb8 12.Fg5 Fe6 13.Fxf6 Fxf6 14.Hd5 Fg5 15.Vd3 Fh6 16.Bed1 Kh8 17.Hc3 Vb6 18.Fxe6 fxe6 19.Vxd6 Hd4 20.Vxb6 Hxf3+ 21.gxf3 Bxb6 22.a4 Kg8 23.axb5 axb5 24.Ba5 b4 25.Bb5 Bfb8 26.Bxb6 Bxb6 27.He2 Bc6 28.c3 bxc3 29.Hxc3 Fg5 30.Kf1 Bb6 31.Bb1 Fe7 32.Ke2 Bb8 33.Kd3 Fc5 34.Ha4 Fxf2 35.b4 Ba8 36.Hc5 Kf7 37.Kc4 Ke7 38.Bd1 Fd4 39.Hb3 és döntetlen