Vágólapra másolva!
A női sakkvilágbajnokok hazájában, Grúzia fővárosában, Tbilisziben május 7.és 18. között rendezik meg a XI. női Európa-bajnokságot. A kiemelkedő díjazású - a bajnok 20 ezer eurót kap a 83 ezer eurós díjalapból - viadalon a kontinens legjobbjai játszanak. Tizennégyen kvalifikálják magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. 26 országból 132-es neveztek, sakkozásunkat válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli.

2001-ben Varsóban rendezték meg az első Eb-t, hetes holtversennyel zárult a viadal, a román Christina Foisor lett a győztes. 2002-ben Várnában hazai siker született, Antoaneta Sztefanova végzett az élen. Egy év múlva Isztambulban a svéd Pia Cramlingot holtverseny után ünnepelték bajnokként, a litván Viktorija Cmilyte ellen nyerte meg a holtversenyt eldöntő meccset.

2004-ben Drezdában csatáztak a hölgyek, az orosz Alekszandra Kosztenjuk és a holland Peng versengését előbbi nyerte meg. 2005-ben Kisinyovban a 16 éves ukrán Katyerina Lahno és az orosz Nagyezsda Koszinceva párharca ukrán győzelmet hozott. Vajda Szidónia 47., Rudolf Anna az 59. lett a nagyon erős mezőnyben.

2006-ban Kusadasi volt a színhely és nagy hazai sikernek örültek a szervezők, Jekatyerina Atalik győzelmét ünnepelhették. Négy éve Drezdában az orosz Tatjana Koszinceva szenzációs eredménnyel végzett az élen, 10 pontot szerzett, kétpontos előnnyel ért célba. Vajda Szidónia a 26., Rudolf Anna a 41. helyen végzett. Anna nagymesteri normát teljesített.

2008-ban Plovdivban pályafutása során másodszor nyert kontinens-bajnokságot a 19 éves Katyerina Lahno. A torinói sakkolimpián aranyérmes ukrán válogatott tagja négy éve nyert először. Az utolsó fordulóban botlott az élmezőny doyenje, a svéd Pia Cramling, ahogy a holland Peng is. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang győzelemmel búcsúzott, 19. helye komoly csalódást jelentett.

Szentpétervárott az orosz Tatjana Koszinceva második bajnoki címének örülhetett. A rapid rájátszáson 1,5-0,5-re legyőzte az örmény Lilit Mkrtchiant. A bronzérmet az orosz Natalija Pogonyina három párharc megnyerésével szerezte meg. A négyes nyerősorozattal rajtoló, és a 10. fordulóig vezető Hoang Thanh Trang végül tízedik lett. Olimpiai válogatottunk éltáblása bejutott a 2010-es kieséses rendszerű világbajnokságra.

Nyolc évvel első győzelme után a női sakkozás egyik legnagyobb csillaga, a svéd Pia Cramling nyerte Rijekában a kontinensviadalt. A litván Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel várhatta a sorsdöntő játszmát, de ezúttal sem bírt Cramlinggal, aki világossal megragadta esélyét, anyagi előnyét biztos kézzel vezette győzelemre. Cmilyte ismét ezüstérmes lett, míg a bronzérem sorsát rájátszás döntötte el. Hoang Thanh Trang várakozás alatt, 7 ponttal zárta szereplését, Schneider Veronika 10 partiból nagymesteri normát teljesített.

Tbilisziben a női sakkozás elitje játszik, csak a világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit hiányzik a legjobbak közül. Olimpiai bajnoknők, exvilágbajnoknők, korábbi kontinensbajnokok a rajtnál. Honi sakkozásunkat sajnos csak olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang képviseli, így nagyon nehéz lesz lépést tartani a riválisokkal, ha a válogatottságra aspirálok nem mérkőzhetnek meg velük. Hoang 16. a rajtlistán, tizennégyen kvalifikálják magukat a 2012-es kieséses rendszerű világbajnokságra. Az esetleges holtversenyt a performance-pontszám dönti el. 90-90perc a gondolkodási idő az első negyven lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, kezdettől fogva 30-30 másodperc bonusszal. Zéró tolerancia a szabály, a partira elkéső azonnal veszít. A 83 ezer eurós díjalapból a győztes 20 ezret kap, és külön díjazzák a legfiatalabbakat.

A legjobbak névsora:
Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2567), Tatjana Koszinceva (orosz, 2559), Nana Dzagnidze (grúz, 2557), Anna Muzicsuk (szlovén, 2537), Katyerina Lahno (ukrán, 2530), Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2522), Elina Danieljan (örmény, 2506), Antoaneta Sztefanova (örmény, 2506), Viktorija Cmilyte (litván, 2504), Marija Muzicsuk (ukrán, 2473), Bela Hotenasvili (grúz, 2470), Pia Cramling (2468), Lilit Mkrtchian (2468), Anna Usenyina (ukrán, 2468), Ketevan Arahamija-Grant (skót, 2462), Hoang Thanh Trang (magyar, 2456), Inna Gaponenko (ukrán, 2455), Lela Javahisvili (grúz, 2454).