Vágólapra másolva!
A sakkcsapatbajnokság első osztályának nyolcadik fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK a megyei rivális, a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp ellen folytatta győzelmi sorozatát. A nagykanizsaiak a 8,5-3,5-ös nyeréssel hét ponttal előzik meg a Mátyásföldi LTC együttesét 9,5-2,5-re legyőző paksiakat. Kiélezett küzdelem folyik a harmadik helyért. A Haladás minimális arányban nyert Kazincbarcikán. Kiütéses győzelmet aratott a Honvéd - Balázs Diák. A Hungaropharma Decs csak 8-4-re verte a sereghajtó Tabánt.

A forduló slágermeccse a zalai két rivális együttes, a címvédő, háromszoros bajnok Aquaprofit-NTSK és a hatszoros első Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp találkozója volt. Korábban összecsapásaik a bajnoki cím sorsát is eldöntötték. A tavalyi idényben 6,5-5,5-re nyert a nagykanizsai együttes, két éve 7,5-4,5-re győztek. Mindkétszer az Aquaprofit nagy fölénnyel nyerte a bajnokságot. A 2007-2008-as idényben a zalaegerszegiek 7-5-re diadalmaskodtak és félpontos előnnyel végeztek az élen. A 2006-2007-es szezonban szinte kiütéses győzelmet aratott az Aquaprofit, a 9-3-as sikerük révén két ponttal megelőzték a megyei riválist.

A pályaválasztó Csuti-Hydrocomp ezúttal is nélkülözte idegenlégiósait. Egyetlen győzelmüket Gyimesi Zoltán aratta, az Aquaprofit együttesében a szezonban először játszó román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen sötéttel nyert. A szerb Ivan Ivanisevic is csak második játszmáját vívta, Sax Gyula világossal kényszerült feladásra. Békésebb küzdelmet vívott Horváth Ádám és Héra Imre, majd sorban még három döntetlen született. Dr. Flumbort András, az Aquaprofit csapatkapitánya érdekes csataként jellemezte a Horváth József-Márkus Róbert partit, úgy értékelte, hogy Gonda László nyerőesélyes állást rontott el Mészáros Tamással szemben. Bosszankodott saját kihagyásán, sötéttel korán fölénybe került Csiszár Csabával szemben, de a kecsegtető lehetőségek között eltévedt.

Három táblán nagykanizsai sikerek következtek, Bérczes Dávid legyőzte Horváth Tamást, Pintér József túljátszotta Horváth Gyulát, Prohászka Péter a középjátékban került fölénybe Juhász Kristóf ellen. Faragó Iván nem tudta győzelemig fokozni előnyét Csiszár Zoltánnal szemben, és a 11. táblán nagy megdöbbenésre Gara Tícia kontumáltan nyert, mert Dobos József nem jelent meg a találkozón. Krutti Valér győzelmével alakult ki a 8,5-3,5-ös Aquaprofit győzelem, Porubszky Mária hiába tartotta magát sokáig jól.

Az Aquaprofit-NTSK három fordulóval a befejezés előtt hétpontos előnnyel vezet az Atomerőmű SE előtt, míg a zalaegerszegiek negyedik vereségükkel hetedikek a táblázaton. A paksiak remekeltek Mátyásföldön. "Fokozatosan felőrültük ellenfeleinket" - mondta éltáblásuk, Berkes Ferenc, a 9,5-2,5-ös nyeréssel gyakorlatilag bebiztosították az ezüstérmet. Az MLTC a súlyos vereséggel a harmadikról a negyedik helyre csúszott vissza.

Nagy küzdelem folyik a dobogó harmadik fokáért. A Haladás VSE csak minimális nyerést könyvelt el Kazincbarcikán. A vendéglátók a szoros eredménnyel nagy lépést tettek a bennmaradásért. A Honvéd - Balázs Diák kiütéses győzelmet aratott, a befejező meccseit az első három helyezettel vívja. Nagyobb arányú győzelemre számított a Hungaropharma Decs együttese a sereghajtó Tabán ellen. A játéknap egyetlen döntetlene a Pénzügyőr és a Makói SVSE mérkőzésen született.

A 8. forduló és az éltáblák eredményei:
Pénzügyőr SE - ASS - Makói SVSE 6 - 6
(Horváth Csaba (2529) - Erdős Viktor (2576) döntetlen
Balog Imre (2513) - Mihók Olivér (2463) 1 - 0
Szük Balázs (2403) - Reiss Tibor (2403) döntetlen)

Hungaropharma Decs - Tabáni Spartacus-Vízművek 8 - 4
(Nikola Sedlak (2550) - Könnyű János (2382) 1 - 0
Pap Gyula (2519) - Loránd Norbert (2369) döntetlen
Milos Roganovic (2497) - Fehér Gyula (2343) döntetlen)

Kazincbarcika VSC - Haladás VSE 5,5 - 6,5
(Varga Péter (2411) - Rapport Richárd (2523) 0 - 1
Kiss Pál (2381) - Vlastimil Babula (2515) 0 - 1
Jurij Dovzsik (2380) - Tomas Polak (2535) döntetlen)

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK - Aquaprofit-NTSK 3,5 - 8,5
(Gyimesi Zoltán (2595) - Liviu-Dieter Nisipeanu (2683) 1 - 0
Sax Gyula (2529) - Ivan Ivanisevic (2613) 0 - 1
Horváth Ádám (2493) - Héra Imre (2586) döntetlen)

Mátyásföldi LTC - Atomerőmű SE Paks 2,5 - 9,5
(Dragan Kosic (2481) - Berkes Ferenc ( 0 - 1
Izsák Gyula (2472) - Ács Péter (2601) 0 - 1
Zlatko Ilincic (2447) - Vladislav Nevednichy (2577) döntetlen)

Honvéd Balázs Diák - Vasas SC 10 - 2
(Cao Sang (2535) - Szabó Zsolt József (2433) 1 - 0
Czebe Attila (2479) - Fehér Ádám (2348) 1 - 0
Hoang Thanh Trang (2482) - Hujbert Flórián (2395) döntetlen)

A bajnokság állása:
1.Aquaprofit-NTSK 68,5 pont
2. Atomerőmű SE Paks 62
3. Haladás VSE 54
4. Mátyásföldi LTC 51,5
5. Honvéd - Balázs Diák 51
6. Hungaropharma Decs 49,5
7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 49
8. Pénzügyőr SE 48,5.
9. ASS-Makó SVSE 43
10. Kazincbarcika VSC 39
11. Vasas SC 33,5
12. Tabáni Spartacus-Vízművek 26

A 9. forduló (április 17) párosítása:
Vasas SC - Pénzügyőr SE
Atomerőmű SE Paks - Honvéd - Balázs Diák
Aquaprofit-NTSK - Mátyásföldi LTC
Haladás VSE - Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK
Tabáni Spartacus-Vízművek - Kazincbarcika VSC
ASS - Makói SVSE - Hungaropharma Decs