Vágólapra másolva!
Komoly szópárbaj alakult ki Vitalij Klicsko és Odlanier Solis nehézsúlyú mérkőzése utáni sajtótájékoztatón a két bokszoló menedzserei között. A vesztes Solis képviselője, Ahmet Öner kis híján nekiment az ukrán világbajnok menedzserének, Bernd Böntének, aki burkoltan bűnözőnek nevezte török kollégáját.

Solis első menetben elszenvedett sérüléséről Öner elmondta, hogy a kubainak egy szerencsétlen mozdulat után elszakadt a keresztszalagja a jobb lábában, és a térdízületi porc is károsodott. Öner szerint legalább egy év szünet vár az olimpiai bajnokra, akit még az este kórházba szállítottak.

A török menedzser után a Klicskót képviselő Bönte vette át a szót, aki szerint Solis gyáva volt, és a sérüléssel csak el akarják terelni a figyelmet a vereségéről. Bönte szerint egyértelmű, hogy Klicsko ütése okozta a sérülést, mert Solisnak esés közben ment ki a lába, hozzátéve, hogy Solist állva számolta ki a vezetőbíró. (Mindez azért számít, mert a WBC szabályai szerint, ha négy meneten belül vétlen sérülés miatt ér véget a találkozó egy címmeccsen, akkor technikai döntetlent kell hirdetni, a bíró azonban ütés következményeként ítélte meg Solis padlózását.)


Bönte azzal vádolta Önert, hogy mindent félremagyaráz, de szerinte nem is lehet mást várni egy olyan embertől, akit csak próbaidőre engedtek szabadon. Öner ezt hallva kikelt magából, de tettlegességre végül nem került sor.

A WBC világbajnoki címét hatodszor megvédő Klicsko elsőre maga is meglepődött Solis összeesésén. "Megütöttem, de ez nem egy hatalmas bomba volt, szóval az első pillanatban rendkívül mérges voltam Solisra, azt hittem, csak szimulál."

Forrás: AFP

Azóta kiderült, hogy Solis nem tettette a sérülést, a kölni klinikán megerősítették mindazt, amit a menedzsere is elmondott. "Ha Vitalij igazi férfi, és addig nem vonul vissza, akkor visszavágót ad Solisnak. Mindenki, aki ért a bokszhoz, láthatta, hogy Solis milyen jól kezdett, és nem tudom elképzelni, hogy Vitalij büszke egy ilyen győzelemre, amelyet egy szerencsétlen baleset és sérülés árnyékolt be. Ő is volt már hasonló helyzetben, és tudja, hogy milyen nehéz ezt elviselni" - nyilatkozta már vasárnap Öner, aki a Bönte elleni kirohanásáról is ejtett pár szót. "Kicsit túlreagáltam a dolgot, de az ilyen viselkedést nem tudom tolerálni. Mit gondoljak egy olyan emberről, aki egy sérülés miatti győzelemnek is ennyire lelkesen tud örülni, utána meg sértegetni kezdi a sérült sportolót és annak csapatát? Ez sportszerűtlen, egy ember egészségéről van szó."

Profiboksz.hu