Vágólapra másolva!
Szerdán vállműtéten esik át Módos Péter kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes kötöttfogású birkózó, akinek felépülése legalább három hónapot vesz majd igénybe.

"Januárban a szlovákiai edzőtáborban sérült meg Peti - mondta Struhács György szövetségi kapitány. - Pihentettük, de a vizsgálatok során kiderült, hogy leszakadt a rotációs köpeny a vállában, amit vissza kell varrni."

A szakvezető úgy gondolja, hogy fél évig valószínűleg nem számolhat a fiatal versenyzővel. Módos nem tartozik a szerencsés birkózók közé, 2008-ban hiába nyert Eb-bronzot, s szerzett jogot a pekingi olimpián való részvételre, vérmérgezés miatt mégsem indulhatott a játékokon. A 23 éves sportoló tavaly ismét harmadik lett a kontinensbajnokságon, a szeptemberi világbajnokságon pedig az ötödik helyen zárt.