Vágólapra másolva!

Három magyar jutott döntőbe a Bocskai-emlékversenyen

Három magyar győzelmet láthattak pénteken a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokot szinte teljesen megtöltő bokszrajongók az 55. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, melynek szombati döntői során így három súlycsoportban lesz hazai érdekeltje az aranycsatáknak.

A világ egyik legyszínvonalasabb, s legrangosabb nemzetközi amatőr boksztornájának harmadik napja előtt nyolc magyar reménykedhetett abban, hogy fináléba jut, s közülük Lakatos István, Nagy Krisztián és az Európa-bajnok Bacskai Balázs vette sikerrel az akadályt.

A nap legnagyobb szenzációját egyértelműen a 49 kilós Lakatos győzelme jelentette, aki a kubai Yosvany Veitia Sotóval kiélezett meccsre volt képes, és végül 4-3-ra nyert. A döntőben ha lehet, még nehezebb rivális vár a kecskemétiek öklözőjére az Eb-győztes orosz David Ajrapetjan személyében.

Lakatos után a második magyar érdekelt, Nagy Krisztián (56 kg) is remekül bokszolt, pontos, dinamikus ütéseivel az örmény Garnik Harutyunjan nem tudott mit kezdeni, így a szolnoki bunyós nagy fölénnyel, 9-4-re győzött. Nagyra az angol Luke Campbell vár szombaton.

A 60 kg-ban két magyar is a négy közé jutott, s ugyan mindketten elvéreztek, Török János és Varga Miklós is kiváló teljesítménnyel búcsúzott. A debreceniek egyik kedvence, Török 11-3-ra kapott ki Yasnier Toledo Lopeztől, ám bátor bokszának meglett az eredménye, a második menetben padlóra küldte kubai riválisát.

A 2008-ban Eb-bronzérmes Varga a 2007-es világbajnok orosz Albert Szelimovval a nap meccsét vívta. Az első menetben nagy taktikai csata folyt a ringben, mely után 2-2-nél mehettek pihenni a felek. A második három perc egyértelműen a magyaré volt, szinte mindig pontos tudott lenni az amúgy dinamikus Szelimov hibái után, így 5-4-nél kezdődhetett a harmadik menet. Az utolsó szakasz feléig folytatódott a nagyszerű, kiegyenlített küzdelem, a hajrában azonban az orosz jobb volt, s nyert is végül 11-9-re.

"Büszke vagyok a teljesítményemre, de Szelimov még egy picivel magasabb szint, fejlődnöm kell hozzá - nyilatkozta meccse után a hajdúsámsoni versenyző. - A végén fejben fáradtam el egy kicsit, a koncentrációm nem volt megfelelő."

A jelenlegi első számú magyar amatőr bokszoló, Bacskai Balázs volt a következő magyar, aki egy nagyon erős, kellemetlen riválissal, az azeri Ejnuljajev Szadiggal csapott össze. A meccset egyértelműen a Vasas moszkvai Eb-elsője uralta, s 7-4-es pontozással jutott fináléba, ahol az orosz Pjotr Hamukovval mérkőzik majd az aranyért.

A 75 kilóban elődöntős, mindössze 18 éves, ifjúsági olimpiai harmadik Harcsa Zoltánt a szakvezetés visszaléptette a kubai Emilio Correa elleni meccstől, a 91 kg-ban pedig a negyeddöntőben erőnyerő Deél Szabolcs az első menetben döntő fölénnyel kikapott az azeri Tejmur Mamedovtól.

A nap zárómérkőzésén Bouquet Bence (+91 kg) rengeteg szabálytalankodást, dulakodást hozó összecsapáson kapott ki a román Mihai Nistortól, aki a hajrára teljesen felőrölte őt, s Bacskai Imre, a magyar bokszoló edzője feladta a találkozót. A döntős program, melyben többek között hat orosz és három kubai bokszoló érdekelt, szombat 16 órakor kezdődik.