Vágólapra másolva!
Alekszander Dolgopolov lett az Australian Open férfiágának meglepetésembere: az ukrán teniszező Jo-Wilfried Tsonga után a negyedik kiemelt Robin Söderlinget is búcsúztatta. Andy Murray viszont hozta magát, villámgyorsan elbánt Jürgen Melzerrel. A tavaly döntős brit eddig szettveszteség nélkül menetel az év első Grand Slam tornáján.

Alekszander Dolgopolov először szerepel az Australian Open főtábláján, és már a legjobb nyolc között jár. A 22 éves, világranglistán 46. ukránra Tsonga és Söderling legyőzése után Andy Murray vár. Dolgopolov dolga a negyeddöntőben azért is nehéz lesz, mert az utolsó két meccsén tíz szettet játszott, miközben Murray eddigi négy fellépésén egy játszmát sem bukott, összesen 22 gémet veszítve menetelt a nyolc közé.

Ugyanezen az ágon a másik negyeddöntőben két spanyol találkozik majd, miután David Ferrer esélyeshez méltón verte a kanadai Milos Raonicot, Rafael Nadal pedig ugyanígy tett Marin Ciliccsel. Ferrer a nem kiemelt kanadai ellenfelével jobban megszenvedett, mint Nadal a 15.-nek rangsorolt horváttal, nem túl jó előjel ez a gyengébbik spanyol számára.

A nőknél Agnieszka Radwanska kiejtette Shuai Penget, így a férfi és női főtáblán már csak egyetlen nem európai, a kínai Na Li maradt versenyben. A kilencedik kiemelt távol-keleti a női torna eddigi nagy meglepetésével, a Venus Williams és Marja Sarapova ellen továbbjutó Andrea Petkoviccsal találkozik.

Australian Open, 4. forduló, férfiak:
Nadal (spanyol, 1.) - Cilic (horvát, 15.) 6:2, 6:4, 6:3
Dolgopolov (ukrán) - Söderling (svéd, 4.) 1:6, 6:3, 6:1, 4:6, 6:2
Andy Murray (brit, 5.) - Melzer (osztrák, 11.) 6:3, 6:1, 6:1
Ferrer (spanyol, 7) - Raonic (kanadai) 4:6, 6:2, 6:3, 6:4

nők:
Zvonarjova (orosz, 2.) - Benesova (cseh) 6:4, 6:1
Clijsters (belga, 3.) - Makarova (orosz) 7:6 (7-3), 6:2
Kvitova (cseh, 25.) - Pennetta (olasz, 22.) 3:6, 6:3, 6:3
Radwanska (lengyel, 12) - Shuai Peng (kínai) 7:5, 3:6, 7:5

A negyeddöntőben:
Nadal (spanyol, 1.) - Ferrer (spanyol, 7.)
Dolgopolov (ukrán) - Murray (brit, 5.)
Djokovic (szerb, 3.) - Berdych (cseh, 6.)
Federer (svájci, 2.) - Wawrinka (svájci, 19.)

nők:
Radwanska (lengyel, 12.) - Clijsters (belga, 3.)
Kvitova (cseh, 25.) - Zvonareva (orosz, 2.)
Wozniacki (dán, 1.) - Schiavone (olasz, 6.)
Petkovic (német, 30.) - Na Li (kínai, 9.)