Vágólapra másolva!
Megjelent a Chess Informant 108. kötete.  A könyv a 2010. januártól áprilisig tartó időszak versenyeinek legjobb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, tanulságos kombinációit és végjátékait gyűjti össze. Döntött a nemzetközi zsűri, a 107-es kötet legjobb partijának Polgár Judit Borisz Gelfand elleni, a Világkupán elért parádés győzelmét választotta, amely során a futójátékban a magyar nagymesternő viharos támadással rombolta szét a későbbi győztes királyállását.

A 2010-es esztendőt a törökországi Bursában megrendezett csapat-világbajnokság nyitotta meg, az orosz válogatott megvédte címét. Emlékezetes marad a Wijk aan Zee-i szuperverseny, hiszen a spanyol Alekszej Shirov ötös nyerősorozattal kezdett, de a finisben korántsem volt ennyire eredményes. Az újdonsült világranglista-vezető, a 19 éves norvég Magnus Carlsen megbirkózott a nagy elvárással, jó formában versenyzett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni partiját vesztésre rontotta, holott szinte megoldhatatlan feladat elé állíthatta volna ellenfelét. Ponthátrányba került nagy riválisával szemben, de ezt kettős nyeréssel ledolgozta. Kramnyik az utolsó előtti fordulóban elvesztette a csúcsrangadót Viswanathan Ananddal szemben, Magnus az utolsó játéknapon félpontos előnnyel ülhetett a sakkasztalhoz. Az olasz Fabiano Caruana ellen a nehéz pillanatokban sem esett pánikba, a nagyon gyanúsnak tűnő huszárvégjátékot végül döntetlenre mentette, ami tornagyőzelmét jelentette.

A linaresi szuperverseny megnyerésével hangolt a címvédő indiai Viswanathan Anand elleni világbajnoki döntőre a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. Merész, néha túlzottan is kockázatos játékát szerencse is kísérte. Az orosz Alekszandr Griscsuk és a spanyol Francisco Vallejo Pons időzavarban nyerőesélyes folytatások egész sorát hagyta kihasználatlanul. A hat résztvevős, kétfordulós lebonyolítás gyengeségét jól mutatja, hogy a 30 partiból csak 9 dőlt el, világossal nyolcszor voltak eredményesek.

Rijekában az orosz Jan Nepomnjacsij és a női sakkozás egyik legnagyobb egyénisége, a svéd Pia Cramling győzelmével fejeződött be a XI. Európa-bajnokság. A 19 esztendős orosz sakkozó először, a svéd nagymesternő 2002 után másodszor lett a kontinens legjobbja. Nepomnjacsij 9 ponttal veretlenül ért célba. A sakkvilág szupersztárjai versenyeztek rapid tempóban Nizzában az Amber-tornán, és még számos jelentős viadalról 301 játszmát és a megnyitási szempontból érdekes változatokat tartalmazó partik részleteit tanulmányozhatjuk. Látványos kombinációk, tanulságos végjátékok mellett az angol megnyitás A30, a szicíliai védelem Najdorf-változatából a B97, a francia védelem C19, és a meráni változat elemzése is színesíti a kínálatot. A világbajnok-jelöltséget kiharcolt azeri Tejmur Radzsabov pályafutásának legérdekesebb játszmáit, kombinációt, végjátékait is csokorba gyűjtötték a szerkesztők.

Fájdalmas, hogy két nekrológot is olvashatunk. A belgrádi székhelyű Sahovski Informator főszerkesztője, igazgatója, minden sakkozó barátja, kollégája, Zdenko Krnic 2010. július 23-án életét vesztette. Egy héttel korábban a szerkesztőség közelében gyalogátkelőhelyen egy motoros elütötte, súlyos sérülései végzetesek voltak. Életének 76. évében elhunyt az ötszörös világbajnokjelölt, három világbajnoki zónaközi döntő győztese, az 1967-ben alapított Oscar-díj első nyertese, hatszoros dán bajnok, Bent Larsen.

Döntött a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri, a 107-es kötet legjobb partijaira hét főből álló grémium szavazott. Nagyon szoros verseny alakult ki a voksolásnál, végül nagy örömünkre a lehetséges 70 pontból 43-mal jutalmazták Polgár Judit a Világkupa-győztese, az izraeli Borisz Gelfand elleni viharos támadását, parádés győzelmét. A legjobb 32 között mérkőztek meg, Judit elvesztette az első játszmát, így mindenképen nyernie kellett, hogy kiharcolja a rájátszást. Meglepetés volt már a futójáték, de el kellett kerülni az orosz huszárjátékot. A bonyodalmakra jellemző, hogy Gelfand már a 19. lépésnél időzavarba került. Judit kihagyta a fonalas nyerést 21.Bxf7-tel, Gelfand védekezhetett volna jobban is, nagymesternőnk támadása átütött, remek volt 27.Vf4, majd a 32.Bg6 megadta a kegyelemdöfést.

Mindössze egy ponttal kapott kevesebbet az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a IV. Tal-emlékversenyen az ukrán Ruszlan Ponomarjov elleni győzelméért. Érdekes középjáték, kölcsönös hibák, majd tanulságos végjáték zárta a csatát. Ezen a tornán jelentős megnyitási újítással nyert a világbajnok Viswanathan Anand az ún. moszkvai változatban Lékó Péter ellen, 39 pontot kapott, illetve 50-nel jutalmazták a másik kategóriában.

Tetszetős Szergej Fedorcsuk alkotása, Ivan Szokolov bánta lendületes akcióját (35). Kramnyik késlekedett a dortmundi szuperversenyen Magnus Carlsennel vívott játszmájának elemzésével. Ez az összecsapás döntötte el az első hely sorsát, Magnus nem tudott megbirkózni a parti tétjével (28). Élmény lejátszani a az orosz szuperbajnokságról Griscsuk-Rjazancev partit, a minőségáldozat a híres Tal-Kolarov partira emlékeztet bennünket (24). Kramnyik huszárjai csodát varázsoltak a táblára Alekszandr Morozevics elleni játszmájában (24). A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a nankingi szuperversenyen Lékó Pétert győzte le (19). Megcsillogtatta kitűnő megnytáselméleti felkészültségét Vlagyimir Kramnyik a londoni tornán, a kínai Ni Hua nem talált védelmet (17). A sort Szergej Karjakin győzelme zárja a cseh David Navarával szemben (17).

Polgár,J (2680) - Gelfand,B (2758)
Futójáték [C24]
Világkupa, 2009

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 c6 4.Ve2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.Fb3 d6 7.0-0 Hbd7 8.c3 a5 9.a4 b5 10.Fc2 Fa6 11.axb5 cxb5 12.Hbd2 Vc7 13.d4 a4?!

Nagymesternőnk elemzésében hibáztatja és a 13...b4! 14.c4 Hb6 15.Bxa5 Hxc4 16.Bxa6 Hxd2 17.Bxa8 Hxf3+ 18.Vxf3 Bxa8 19.Fb3 folytatást javasolja.

14.Fd3 Bfb8 15.Hh4 g6 16.f4 exf4 17.Hdf3 Hh5 18.Fd2 Hb6 19.g4!

Az egyetlen esély az első számú kiemelt izraeli nagymester ellen. Borisz Gelfand egyre többet tűnődött, próbált kitérni a fenyegető viharok elől.

19...fxg3 20.Hg5 Hc4?

Időzavaros hiba. 20...Fxg5 21.Fxg5 Fc8 22.Fxb5 (22.Hf5 Fxf5 23.Bxf5 a3 24.Bxb5 axb2 25.Bxa8 Bxa8 26.Bxb2 Ba3) 22...Fe6 volt a helyes védekezés.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

21.Hf5

Judit részletesen elemzi a 21.Bxf7! lehetőséget és fonalas nyerést mutat ki. 21...gxh2+-ra 22.Kxh2 Bf8 (22...Fc8 23.Bxh7 Hf6 24.Bf7 Hg4+ 25.Kh1) 23.Bxh7 Hxd2 24.Bxh5! gxh5 25.He6 Hf3+ 26.Hxf3 Vb7 27.Bg1+ Kf7 28.Hxf8 Kxf8 29.Hg5 és fel lehet adni a játszmát. 21...Vd8-ra 22.Bxh7 Fxg5 (22...Hxd2 23.Hxg6 Fxg5 24.Bh8+ Kg7 25.Bxd8 Fxd8 26.Vxh5) 23.Hxg6 Vf6 24.He7+! Kf8 25.Fxg5 Vxg5 26.Bf1+ Ke8 27.Hd5 gxh2+ 28.Kxh2 Vh4+ 29.Kg1 Vg3+ 30.Vg2 nyer. 21...Hxd2-re 22.Hf5!, 21...Bf8-ra 22.Bxh7 Hxd2 23.Hxg6 Fxg5 24.Bxc7 Bf2 25.Vxh5 Hf3+ 26.Vxf3 Bxf3 27.Fb1!! a remek megoldás.

21...Fxg5 22.Fxg5 f6 23.Fh4 gxh2+ 24.Vxh2 Bf8

Gelfandot rémképek gyötörhették, és volt miért aggódnia. A gyorsan pergő percek, másodpercek mellett nem tudta kiszámolni a 24...gxf5! változat rejtélyeit. 25.Bxf5 Hg7 26.Bxf6 Bf8 27.Bh6 Vd7 28.Vg2 He3 29.e5 Hxg2 30.Fxh7+ Kf7 31.Fg6+ Ke6 32.Fe4+ Kf7 33.Fg6+ és örökös sakkal remi lett volna.

25.Fe2 gxf5?

Gelfand jobban védekezhetett volna a 25...Hd2! 26.Fxh5 Hxf1 27.Vg2 Kh8 28.Fxg6 He3 29.Hxe3 hxg6 30.Vxg6 Vg7 31.Vxg7+ Kxg7 32.Hf5+ Kh7 33.Hxd6 változatban.

26.Fxh5 fxe4?

Öngyilkossággal ér fel a vonalnyitás. 26...Vg7+ 27.Kh1 Fb7 28.d5 Ve7 29.Bae1 fxe4 30.Vg2+ Kh8 31.Bxe4 Vd7 32.Be2 a3 33.bxa3 Fxd5 34.Ff3 Hb6 folytatásban sötét sikerrel védekezhetett volna.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

27.Vf4!!

Remek döntés a támadás folytatására játszani a minőségnyerés helyett, 27.Fxf6 Bxf6 28.Bxf6 Vg7+ 29.Vg2 Vxg2+ 30.Kxg2 Hxb2 31.Bxd6 Hc4 32.Bd7 Bf8 változatban Gelfandnak menekülési esélyei lettek voltak.

27...f5

Jobb volt 27...Vg7+ 28.Kh2 Kh8, de 29.Bg1 Ve7 30.Baf1 is világosra volt előnyös.

28.Kh1

A bástya döntő erővel kapcsolódik be a támadásba.

28...Kh8 29.Bg1 Bf7

Azonnal veszít, de sötét már nagy bajban volt. 29...Hb6 30.Vh6 Hd5 31.c4! bxc4 32.Bxa4 Bg8 33.Bxg8+ Bxg8 (33...Kxg8 34.Ve6+) 34.Bxa6 Vg7 35.Vxg7+ Kxg7 36.Bxd6 Hf4 37.Ff6+ Kh6 38.Ff7 Bb8 39.Fd8+ Hg6 40.Fb6 Kg5 41.Fxc4 folytatásban is nyernie kellett volna világosnak.

30.Fxf7 Vxf7 31.Vh6 Bf8 32.Bg6! A kegyelemdöfés, sötét feladta

Kramnyik,V (2772) - Ponomarjov,R (2739)
Vezércsel [D38]
Tal-emlékverseny, 2009

1.d4 e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 c5 8.dxc5 Va5 9.Bc1 He4 10.Vxd5 Hxc3 11.bxc3 Fxc3+ 12.Kd1 0-0 13.Fc4 Hf6 14.Fxf6 Fxf6 15.Ke2 b5 16.c6 Fa6 17.Vf5 Va3 18.Fd3 Bfd8 19.c7

Mi szólt 19.Vxh7+ Kf8 20.c7 Bd6 (20...Vxa2+ 21.Kf1 Bxd3 22.Vh8+ Ke7 23.Vxa8) 21.Bhd1 ellen?

19...Vxa2+ 20.Hd2 Bxd3 21.Vxd3 b4 22.Kf3! Fb7+?!

Jobb volt a 22...Va5 23.Vd6 Fb7+ 24.e4 Fc3 25.Bhd1 Be8 folytatás.

23.Kg3 h5 24.h3

Számításba jött a 24.f4! Ve6 25.Kf2 Bc8 26.Bhd1 változatot játszani.

24...Va5 25.f4 Bc8 26.Hc4 Va6?!

A bonyodalmak közepette az exvilágbajnokokat időzavar fenyegette, kölcsönösen pontatlankodtak. 26...Vxc7 27.Hd6 Vd8 28.Kh2 a5 29.e4 Fe7 30.e5 Fxd6 31.exd6 Vf6 folytatás jobb volt.

27.He5?!

Az orosz exvilágbajnok fokozhatta volna előnyét a 27.Vd7! Fc6 (27...b3 28.Bhd1 b2 29.Bc2 Fc6 30.Vd6 Vb7 31.Hxb2 Bxc7 32.Hd3) 28.Vd6 h4+ 29.Kh2 Vb5 30.Bhd1-gyel.

27...Vxd3 28.Hxd3 Fc3 29.Bhd1 a5 30.Hc5 Bxc7 31.Ha4 Fe4 32.Bd6? Kh7?

Ruszlan Ponomarjov hibázott. 32...Fc2! 33.Hxc3 Bxc3 34.Bb6 Bc4 35.Bb8+ Kh7 36.Bb5 a4 37.Bxh5+ (37.Bxc2 Bxc2 38.Bxb4 a3 39.Ba4 a2) 37...Kg6 38.Bg5+ Kf6 39.Bb5 b3 és Vlagyimir Kramnyik aggódhatott volna.

33.Ba6 h4+ 34.Kh2 Bd7 35.Hc5 Be7 36.Bxa5 Fd2 37.Bc4 f5? 38.Hxe4 fxe4 39.Bh5+ Kg6 40.Bg5+ Kf6 41.Bc6+

Kramnyik hosszasan tűnődött. 41.g4 hxg3+ 42.Kxg3 Fxe3 43.Bxb4 Fa7 44.Bbb5 Fd4 45.Bbd5 Fb2 46.Bd6+ volt a másik lehetőség.

41...Kf7 42.Bf5+ Kg8 43.g4 Be8! 44.Be5 Bb8 45.g5

Kramnyiknak csak 10 perce maradta következő időkontrollig, a 60.lépésig. 45.Bce6! b3 (45...Kf8 46.g5 b3 47.Bf5+ Kg8 48.g6 Fb4 49.Bfe5 Kf8 50.Bh5 Kg8 51.Bee5! b2 52.Bb5 Bc8 53.Bxb4 Bc2+ 54.Kg1 Bc1+ 55.Kf2 b1V 56.Bxb1 Bxb1 57.Bxh4) 46.Be8+ Bxe8 47.Bxe8+ Kf7 48.Bb8 Fxe3 49.Bb7+ Kf6 50.f5 simán nyert volna.

45...Kh7 46.Be7 Fxe3 47.Bh6+ Kg8 48.Bg6 Fd4 49.Bge6 Kh7 50.f5 Fc5 51.Be8

Könnyen nyert 51.Bd7 Kg8 52.f6 gxf6 53.gxf6 Ba8 54.Be5! Fb6 55.Bxe4 Ba2+ 56.Kh1 Ba1+ 57.Kg2 Ba2+ 58.Kf3 Bf2+ 59.Kg4 Bxf6 60.Bxb4 változat.

51...Bxe8 52.Bxe8 b3

Ponomarjov kihagyta a remihez vezető 52...g6! 53.f6 b3 54.Kg2 Fd6 55.Bxe4 b2 56.Be1 Ff4 57.Be7+ Kg8 58.Bb7 Fxg5 59.Bxb2 Kf7 60.Bb7+ Ke6 61.f7 Fe7 62.Kf3 Kxf7 63.Kf4 Kf6 változatban.

53.Kg2 Fe3?

Ponomarjov az utolsó esélyt is kihagyta az 53...Fd6! 54.Bxe4 b2 55.Be1 Ff4 56.Bb1 Fc1 57.Kf3 g6 58.Ke4 gxf5+ 59.Kxf5 Kg7 60.g6 Kf8 61.Kf6 Kg8 62.g7 Fd2! folytatásban.

54.Bxe4 Fxg5 55.Bb4 g6 56.Bb7+ Kh6 57.fxg6 Kxg6 58.Kf3 Fd2 59.Kg4 Fe1 60.Bxb3 Fg3

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

61.Bf3

Világos kitempózza sötétet, leszorítja a királyt.

61...Fe1 62.Be3 Ff2 63.Be6+ Kf7 64.Kf5 Fg3 65.Be4 Ff2 66.Kg5 Fg3 67.Be2 Kg7 68.Be7+ Kf8 69.Kf6 Ff2 70.Be6 Fg3 71.Kg6 Fh2 72.Be4 Fg3 73.Kf6 Ff2 74.Kg6 Fg3 75.Be2 Fd6 76.Kg5 Fg3 77.Kf6 Ff4 78.Be4 Fd6 79.Bd4! Fc7 80.Kg6 Fg3 81.Be4 és sötét feladta

Anand,V (2788) - Lékó,P (2752)
Félszláv védelem [D43]
Tal-emlékverseny, 2009

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.Fe2 Fb7 10.0-0 Hbd7 11.He5 Fg7 12.Hxd7 Hxd7 13.Fd6 a6 14.a4 e5 15.Fg4 exd4 16.e5 c5 17.Be1 Hxe5 18.Fxe5 0-0 19.Fxg7 Kxg7 20.He2 f5 21.Fh5 f4

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

22.Hxd4!

Viswanathan Anand újítása, visszaáldozta a tisztet és a meggyengült sötét királyállás ellen játszik.

22...cxd4 23.Be6 Fc8?

Vishy Anand a 23...Bf6 24.Ve1 Fd5 25.Be7+ Kf8 (25...Kg8 26.axb5 Vd6 27.bxa6 Bxa6 28.Be8+ Bf8 29.Bxf8+ Kxf8 30.Ve8+ Kg7 31.Bxa6 Vxa6 32.Ve5+ Kh7 pozícióban világosnak örökös sakkot kell tartania.) 26.Be8+ Vxe8 27.Fxe8 Bxe8 28.Vb4+ Kf7 29.Vc5 Fc6 30.Vxd4 érdekes pozícióhoz vezetett. Sötétnek bástyája és futója lett volna világos vezére ellen.

24.Bg6+ Kh7 25.axb5 Bf6 26.Bxf6 Vxf6 27.Vc2+! Ff5 28.Vxc4 Bc8 29.Vd5 axb5 30.h3!

Világos az orosz szaknyelv szerint fortocskát (ablakocskát) nyitott, felszabadítva bástyáját az alapsor őrzésétől.

30...Kh8?!

Péter a d szabadgyalogban bízott. 30...Bc7 -re 31.Ba8 Fe6 32.Vd6 Bd7 33.Vc6 Be7 34.Vxb5 Fg8 35.Vd3+ Kg7 36.Ba6 okozott volna fejfájást. 30...d3 -ra 31.Ba7+ Kh8 32.Bf7 nyert volna.

31.Vxb5 Bf8 32.Ba6 Vg7 33.Bd6! d3 34.Vb6 Ve5 35.Fg6!

Nagyon erős lépés, sötétnek nincs többé védelme.

35...d2

Reménytelen volt a 35...Fxg6 36.Bxg6 d2 37.Bxh6+ Kg8 38.Vd6 Vxd6 39.Bxd6 Bb8 40.Bxd2 Kf7 41.Kf1 Kg6 42.Ke2 Kh5 43.Kd1 Kh4 44.Kc2 Bc8+ 45.Kb1 Bb8 46.Bd3 Be8 47.Kc1 végjáték is.

36.Fxf5 Vxf5 37.Vd4+ Kh7 38.Vxd2 Bf7 39.f3 h5 40.Bd5 Vg6 41.Va5! Bg7 42.h4! Vb1+ 43.Kh2 Vxb2 44.Bxg5 Bxg5 45.Vxg5 és sötét feladta

Fedorcsuk,S (2619) - Szokolov,I (2652)
Szicíliai védelem [B29]
Világkupa, 2009

1.e4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d5 4.exd5 Hxd5 5.Fb5+ Fd7 6.Ve2 Hb4 7.Fxd7+ Vxd7 8.d3 f6 9.a3 H4c6 10.He4 e5 11.c3 Ha6 12.b4 Hc7 13.d4 cxd4 14.cxd4 f5

Ivan Szokolov elemzésében a 14...Hxd4 15.Hxd4 Vxd4 16.Fb2 Vb6 17.Vh5+ g6 18.Hxf6+ Kf7! 19.Vxe5 Fg7 20.0-0-0 Bhd8 21.Vg3 (21.Vf4 Vc6+ 22.Kb1 He6 23.Ve5 Bac8 24.Bxd8 Vc2+ 25.Ka2 Bxd8 26.Bc1 Vxf2 27.Bc7+ Hxc7 28.Vxc7+ Ke6 29.Vc4+ Ke7 30.Vc7+) 21...Fxf6 22.Fxf6 Kxf6 23.Bxd8 Bxd8 24.Vh4+ g5 25.Vh6+ Ke7 26.Vg7+ Ke8 27.Be1+ He6 28.Vg8+ Ke7 29.Vg7+ Ke8 remiváltozatokat adja.

15.Hxe5!! Hxe5 16.Hg3! Vxd4 17.0-0 Vxa1 18.Ff4! Vxa3 19.Vxe5+ Fe7 20.Hxf5 Vxb4 21.Be1 Hd5 22.Hxg7+ Kf7 23.Vxd5+ Kxg7 24.Fd2 Vc5 25.Fc3+ Kf8 26.Vf3+ Kg8 27.Vg4+ Vg5 28.Ve6+ Kf8 29.h4 Vxh4 30.Vf5+ Ke8 31.Fxh8 Vb4 32.Be4 és sötét feladta

Kramnyik,V (2759) - Carlsen,M (2772)
Vezércsel [D37]
Dortmund, 2009

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 c5 7.dxc5 Fxc5 8.a3 Hc6 9.Vc2 Va5 10.Bd1 Fe7 11.Fe2 dxc4 12.Fxc4 Hh5 13.0-0 Hxf4 14.exf4 g6 15.g3 Bd8!

A ritka változatban újítás.

16.Bxd8+ Vxd8 17.Bd1 Fd7 18.f5!?
A gyalogáldozat felszakítja a királyállást.

18...gxf5 19.Vd2 Vb6?! 20.Vh6 Fe8 21.Hg5 Fxg5 22.Vxg5+ Kf8 23.Vh6+ Kg8 24.Vg5+ Kf8 25.Bd6

Az orosz exvilágbajnok a csata folytatása mellett döntött, és Magnus nagyot hibázott.

25...Vc7?

A 18 éves norvég nagymester türelmetlen volt, talán az időhúzó (időnyerő) sakkok is csökkentették koncentrációját. 25...Vc5 26.Vh6+ Kg8 27.Bxe6 fxe6 28.Fxe6+ Ff7 29.Hd5 nem a vezér megtámadásával jött volna. 29...Fxe6 30.Vxe6+ Kf8 31.Vxf5+ Kg7 és világosnak nincs többje reminél.

26.Vh6+ Ke7 27.Vh4+ Kf8 28.Vh6+ Ke7 29.Hb5 Va5?! 30.b4 Hxb4 31.Bxe6+! fxe6 32.Vxe6+ Kd8 33.Vf6+ Kc8 34.Vxf5+ Kd8 35.Vf6+ Kc8 36.axb4 és sötét feladta

Griscsuk,A (2736) - Rjazancev,A (2661)
Aljechin védelem [B04]
Orosz szuperbajnokság, 2009

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.Hf3 dxe5 5.Hxe5 g6 6.Fc4 Fe6 7.0-0 Fg7 8.Be1 0-0 9.Hd2 Hd7 10.Hef3! H7f6?!

Felhívás a táncra, a minőségáldozattal Alekszandr Griscsuk nem is késlekedett.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]


11.Bxe6! fxe6 12.Hg5 Vd6 13.Ve1 b5?! 14.Fb3 a5 15.a4

Világosnak nem kell sietnie az e6 gyalog ütésével.

15...bxa4 16.Hc4 Vc6 17.Bxa4 Ba6 18.Bxa5 Bfa8 19.Fd2

Számításba jött [19.Bc5! Vd7 20.He5 Vd8 21.Fc4 Bb6 (21...Bd6 22.Hef7) 22.b4 h6 23.Hgf7 folytatás is.

19...Fh6 20.h4 Fxg5?

Súlyosan meggyengítette a sötét mezőket.

21.hxg5 Hd7 22.Bxa6Vxa6 23.Ha5! c5?! 24.Fa4 Ba7 25.Fxd7 Bxd7 26.dxc5 Hc7 27.c4 Va8 28.c6 Bd3 29.Fc3 Vf8 30.Ve5 Bd1+ 31.Kh2 és sötét feladta

Morozevics,A (2750) - Kramnyik,V (2772)
Nimzoindiai védelem [E36]
Tal-emlékverseny, 2009

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Hf3 dxc4 8.Vxc4 b6 9.Ff4 Fa6 10.Vc2 Morozevics nem merte elfogadni a gyalogáldozatot.

10...Hbd7 11.e4 Fxf1 12.Kxf1 c5 13.Fd6 Be8 14.e5 Hd5 15.h4 cxd4 16.Hg5 f5! 17.Vc4?! Vc8! 18.Vxd4 Hc5 19.Bd1 Hb3!

Az exvilágbajnok huszárjai uralják a táblát.

20.Vd3 Hc1! 21.Vb5 Vc2! 22.Bxd5 a6! 23.Vxb6 Vc4+ 24.Kg1 exd5

Elrontja a gyalogszerkezetet. Számításba jött a 24...Vxd5 25.Kh2 Vc4 26.Hf3 Hd3 27.Bd1 Bec8 folytatás.

25.g3 h6 26.Hf3?!

Érdekes lehetőség maradt kihasználatlanul. 26.Vb7! hxg5 27.e6 He2+ 28.Kh2 Kh7 (28...Vg4 29.Fe5 gxh4 30.Vf7+ Kh8 31.Kg2 Ve4+ 32.f3 Hf4+ 33.gxf4 Ve2+ 34.Kg1 Ve1+ 35.Kg2 Vg3+ 36.Kf1 Vxf3+ 37.Kg1 remi; 28...Bxe6!) 29.Fe5 Bg8 30.Vf7 Vg4 31.Kg2 Hf4+ 32.Kg1 Vd1+ 33.Kh2 Vh5 34.Fxf4 Vxf7 35.exf7 Bgf8 36.hxg5 d4 37.Kg2+ Kg6 38.Kf3 Bxf7 végjátékot aligha veszítheti el világos.

26...f4 27.g4 Ve4 28.Kg2 Hd3 29.Vb3 Vc4 30.Vb7?

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

30...Hxf2!

A taktikai csapás megfosztja védelmétől a világos királyt.

31.Kxf2 Vc2+ 32.Kg1 Vd1+ 33.Kf2 Vxh1 34.e6? Bac8 35.Vf7+ Kh8 36.Fc5 Vc1 37.b4 Vc2+ 38.Kg1 Ve2 39.Hd4 Vxg4+ 40.Kf2 Vxh4+ 41.Ke2 f3+ 42.Kxf3 Bf8 43.Fxf8 Bc3+ 44.Kg2 Vg3+ 45.Kf1 Bc1+ és világos feladta

Lékó,P (2762) - Topalov,V (2813)
Grünfeld védelem [D72]
Nanking, 2009

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 d5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hb6 7.He2 c5 8.d5 e6 9.0-0 0-0 10.Hbc3 Ha6 11.Hf4 e5 12.Hd3 c4

A bolgár exvilágbajnok tért el a torna hatodik fordulójában játszott Lékó-Carlsen partitól. A norvég nagymester 12...Hc4 13.Ve2 Va5 14.a3 Fd7 15.Fg5 Bfc8 16.Fe7 Vb6 17.d6! után a legjobb folytatásként minőséget áldozott 17...Fe6 18.Hd5 Fxd5 19.d7 Fe6 20.dxc8V+ Bxc8 változatban egy gyalogot kapott ellenértékként. A nagy csata végül 64 lépésben remivel végződött.

13.He1 Fd7 14.Ve2 Hc5 15.Fe3 Bc8 16.Hf3 Ve8 17.Hd2 f5 18.exf5 gxf5 19.Hxc4 Hxc4 20.Vxc4 He4 21.Vb4 Hxc3 22.bxc3 f4 23.Fc5?!

Péter rossz döntést hozott. 23.Fxa7 f3 24.Fh1 b5 25.Vb3 Bc4 26.a4 volt a helyes folytatás világos előnyével.

23...f3 24.Fxf8 Fxf8 25.Vxb7 fxg2 26.Kxg2 Vf7 27.Bab1 e4! 28.f4?! Bxc3 29.Bb3 Bd3 30.f5 Bd2+ 31.Bf2 Bxf2+ 32.Kxf2 Vxf5+ A játszma eldőlt. 33.Ke1 Fc5 34.Vb8+ Kf7 35.Vf4 Vxf4 36.gxf4 Ke7 37.Bg3 Kd6 38.Bg7 h5 39.Bg5 e3 40.Ke2 Fb5+ és világos feladta

Kramnyik,V (2772) - Ni Hua (2665)
Szláv védelem [D15]
London Chess Classic, 2009

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Hf3 b5 6.b3 Fg4 7.h3 Fxf3 8.Vxf3 e5 9.dxe5 Fb4 10.Fd2 Fxc3 11.Fxc3 He4 12.Fb4 bxc4 13.Vg4! c5 14.f3 cxb4 15.fxe4 0-0 16.exd5 cxb3 17.Vd4! Hd7 18.axb3 Vg5 19.Vf4 Vxe5 20.Vxe5 Hxe5 21.Fxa6 Bfc8 22.Kd2 Bc3 23.Bhb1 f5 24.Ba4 Bc5 25.e4! fxe4 26.Ke3 Bc2 27.Fd3! Bxa4 28.Fxc2 Ba2 29.Fxe4 Kf7 30.Bc1 Kf6 31.Bc2 Ba1 32.Kd4! Bd1+ 33.Kc5 h5 34.Bf2+ Ke7 35.Be2 Hd7+ 36.Kc6 Bc1+ 37.Fc2+! Kd8 38.Kd6 Hf6 39.Ke6 h4 40.d6 Bf1 41.Be5 Bf2 42.Ff5 g6 43.Fxg6 Hd7 44.Bg5 Bf6+ 45.Kd5 Hb6+ 46.Kc6 Hc8 47.Kc5 Hxd6 48.Fd3 és sötét feladta

Karjakin,S (2723) - Navara,D (2707)
Francia védelem [C10]
Világkupa, 2009

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.Fe3 Hd5 8.Fd2 c5 9.Fb5+ Fd7 10.Fxd7+ Vxd7 11.c4 Hb6 12.Bc1 Fe7 13.dxc5 Fxc5 14.b4 Fe7 15.c5 Hd5 16.He5 Vc7 17.Va4+ Kf8 18.Hd3! a6 19.0-0 Bd8 20.Vb3 h5 21.a4 h4 22.h3 Bh5 23.b5 Fg5 24.b6 Vb8 25.Fxg5 Bxg5 26.c6 bxc6 27.Bc5! e5 28.a5 Vd6 29.Bfc1 He7?! 30.He1 Bf5 31.Vc4 Bf4 32.Vxa6 Bxf2 33.Vd3!

A vezércsere után az összekötött szabadgyalogok eldöntik a parti sorsát.

33...Vxd3 34.Hxd3 Ba2 35.Hxe5 Bdd2 36.B5c2! Bdxc2 37.Bxc2 Bxc2 38.b7 Bb2 39.Hd7+ Ke8 40.Hb6 és sötét feladta