Vágólapra másolva!
Egy athéni bíróság január 21-re halasztotta szerdán a doppingvétség miatt korábban két évre eltiltott görög atléták, Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu 2004 óta húzódó perét.

Az illetékes ítélőszék azért tette hetedszer is későbbre a hamis tanúzással vádolt sprinterek ügyét, mert több tanú és két ügyvéd sem tudott megjelenni.

A két futó a 2004-es athéni olimpián mulasztott el több doppingellenőrzést. Kenteriszt és Tanut a játékok nyitónapján várták vizsgálatra, ezen motorbalesetük miatt nem jelentek meg, amelyet azonban a bíróság szerint csak megrendeztek.

Ezt követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72 órás haladékával sem tudtak élni állítólagos sérüléseik miatt, végül csak két nappal később mentek el a meghallgatásra, amely után visszaléptek a seregszemlétől.

Kenterisz Sydneyben 200 méteren olimpiai arany-, Tanu 100-on ezüstérmet nyert. Utóbbi büntetésének lejártával folytatta karrierjét, és bár megfutotta az ötkarikás szintet 100 méteren, a NOB nem engedte elindulni a 2008-as pekingi játékokon.