Vágólapra másolva!
Spanyol sajtóértesülések szerint egyéves doppingeltiltást kap Alberto Contador. A világ jelenlegi legjobb országúti kerékpárosa a hírek szerint elveszíti tavalyi Tour de France-elsőségét is.

A nemzetközi szövetség (UCI) állásfoglalása alapján a spanyol szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön közli ítéletét, amelyről több lap is úgy tudja, hogy egyéves száműzetést tartalmaz, és 2011 augusztusában jár le.

Contador így nem indulhat az idei Tour de France-on, és állítólag elveszik tőle tavalyi, harmadik franciaországi diadalát.

A spanyol szövetség határozata ellen az UCI-nak, illetve a 28 éves sztárnak is joga lesz fellebbezni.

Contador a tavalyi Touron akadt fenn a doppingvizsgálaton. A bringás úgy védekezett, hogy fertőzött hússal került a szervezetébe a tiltott klenbuterol.