Vágólapra másolva!

A fia miatt nem indul a vb-n a hármasugrás címvédője

Nem vesz részt a pénteken kezdődő fedett pályás atlétikai világbajnokságon a hármasugrás címvédője.

A brit Phillips Idowu azzal indokolta távolmaradását, hogy fia születése miatt az elmúlt időszakban nem tudott annyit edzeni, amennyit szeretett volna.

"Nagyon fáj, hogy nem képviselhetem a brit színeket Dohában, és nem védhetem meg a címemet, de a fiam a vártnál kicsit később jött világra, emiatt felborult a felkészülésem, s az edzőmmel együtt úgy ítéltük meg, hogy amit elvégeztem, nem elég" - mondta a 31 éves atléta.

Teremben és szabad téren is Idowu a jelenlegi világbajnok.