Vágólapra másolva!
Férfi 200 m pillangón Cseh László a legjobb, míg női 200 m gyorson Verrasztó Evelyn a hatodik idővel verekedte be magát a vasárnap esti döntőbe a Dubajban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság zárónapján.

A két fő számában, 200 és 400 vegyesen a várakozásoktól elmaradt, előbbin még döntőbe sem jutott Cseh vasárnap délelőtt nagyon jól selejtezett, 1:52.81 perces idejével a 40 fős mezőny legjobbja volt. Ugyanezen a távon a 400 vegyesen negyedik Verrasztó Dávid 1:55.06 percet teljesített, ami a 19. helyet jelentette a számára, így ezzel számára befejeződött a vb.

A nők 200 méteres gyors számában a 100 és 200 vegyesen is döntőt úszott Verrasztó Evelyn futamában 1:55.29 perccel a harmadik lett, így izgulhatott, hogy a hátralévő két futamból nem előzik-e meg túl sokan, ám mivel később csupán három értek el nála jobb eredményt, biztosan került a fináléba. Ugyanitt a betegsége miatt a korábbi 400 gyorstól visszalépő Mutina Ágnes összesítésben a 12. lett, 1:55.85 perces ideje 45 századdal maradt el a nyolcadik, még finalista Blair Evans eredményétől.

A fináléknak Cseh és Verrasztó Evelyn mellett lesz még egy magyar érdekeltje, mivel Gyurta Gergely az 1500 m gyors esti legerősebb futamában szerepel majd. A vb utolsó döntős programja közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődik.