Vágólapra másolva!
Indul jövő márciusban a murciai körversenyen Alberto Contador, a doppinggyanúba keveredett háromszoros Tour de France-győztes spanyol országúti kerékpáros.

A hírt a kerekes új istállója, a Saxo Bank jelentette be, továbbá a március 2. és 6. között esedékes verseny szervezői is megerősítették.

Contador ellen jelenleg vizsgálatot folytat a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség utasítására a spanyol tagszervezete, mivel a versenyző az idei Touron fennakadt az ellenőrzésen, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak.

A 28 éves bringás szerint fertőzött hús okozhatta a pozitív doppingtesztet. Ha bűnösnek találják, két évre eltilthatják, és megfosztják a 2010-es Tour-elsőségétől.