Vágólapra másolva!
Verrasztó Evelyn hét, Cseh László pedig hat aranyéremmel lett a legeredményesebb versenyzője az úszók vasárnap zárult, százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának.

Cseh fő számában, 400 vegyesen magabiztosan nyert, s a Kőbánya CSC váltójával 4x50 m gyorson is első lett. "Ez még az edzések időszaka, az állóképesség már megfelelőnek tűnik, a formába hozás pedig ezután következik. Jó volt ez így, és lesz még jobb is" - nyilatkozta az idén két Eb-címet nyert sportoló.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence remek versenyzéssel diadalmaskodott 100 pillangón, míg Bernek Péter kedvenc úszásneme, a hát után gyorson is a legjobbnak bizonyult.

A nőknél Verrasztó Evelyn 400 gyorson indult, és nyert, Mutina Ágnes pedig izgalmas csatában győzte le Kapás Boglárkát 200 pillangón. "Mehetett volna jobban is, nem voltam odáig magamtól" - mondta a Jövő SC váltójával hetedik aranyérmét szerző Verrasztó. "Valószínűleg az edzéseken is jobban kell dolgoznom, hogy a világbajnokságra minden rendben legyen."

"Az edzésből érkezve nagy kedvvel versenyzett mindenki, és a látottak alapján azt mondhatom: a felkészülésben minden rendben van" - értékelt Kiss László szövetségi kapitány. "Nagyon bízom benne, hogy a többségnek egyébként nagy örömöt jelentő langyos idő nem kedvez túlzottan a vírusoknak, és ez nem okoz gondot az Európa-bajnokságig, illetve a világbajnokságig hátralévő időszakban."

Kamuti Jenő a MOB etikai és fair-play bizottsága nevében fair-play-okleveleket adott át a Jövő SC versenyzőinek és edzőinek, miután panasz nélkül tréningeztek az év első felében, miközben a Komjádi uszoda rekonstrukciója zajlott. Mellettük elismerésben részesült Hazsik Endre, a KSI igazgatója is, aki az egyesület uszodájába fogadta be a Jövő SC legjobbjait.

A vasárnapi győztesek eredményei:
férfiak:

50 m hát: Szilágyi Ádám (Százhalombattai VSE) 25.34 mp
100 m pillangó: Biczó Bence (Pécs Városi SE) 53.98 mp
200 m gyors: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:47.84 p
400 m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 4:10.71 p
1500 m gyors: Gyurta Gergely (A Jövő SC Veolia) 14:56.34 p
4x50 m gyorsváltó: Kőbánya SC (Kozma Dominik, Pulai Vince, Bernek Péter, Cseh László) 1:31.21 p

nők:
50 m pillangó: Dara Eszter (Kőbánya SC) 27.08 mp
100 m hát: Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 1:02.05 p
200 m pillangó: Mutina Ágnes (A Jövő SC Veolia) 2:08.69 p
400 m gyors: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia) 4:04.08 p
400 m vegyes: György Réka (Kőbánya SC) 4:51.81 p
4x50 m vegyesváltó: A Jövő SC Veolia (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes) 1:54.31 p