Vágólapra másolva!
Moszkvában november 5. és  14. között rendezik meg a sakkozás nyolcadik világbajnokára emlékezve a V. Mihail Tal emlékversenyt. A világranglista első tíz helyezettjéből öten fogadták el a meghívást. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a norvég Magnus Carlsen  nincs az indulók között, de távolmaradásuk ellenére parádés a mezőny. A világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan, a kétszeres győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik mellett nagy érdeklődéssel várjuk Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura szereplését. A torna 21-es  kategóriájú, 2757-es Élő-átlagú. Az emlékverseny után november 16. és 18. között 20 résztvevővel rendezik meg a villám-világbajnokságot, ahol címvédőként Carlsen is játszik.

A Tal-emlékverseny honlapja

Mihail Tal a sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége volt. Mindenáron támadásra törekvése, lenyűgöző kombinációi, káprázatos taktikai megoldásai hihetetlenül népszerűvé tették a sakkrajongók körében. Ellenfelei rettegték váratlan megoldásait, Tal játékával újjászületett a romantikus sakkiskola.

Tal Rigában 1936. november 11-én született, viszonylag későn, 10 éves korában tanult meg sakkozni, hét évvel később már lett bajnoki címet szerzett. 1957-ben megnyerte a szovjet bajnokságot, rendkívül agresszív stílusa, intuitív kombinációi ellen riválisai nem találtak ellenszert. Egy évvel később megvédte bajnoki címét, és jogot szerzett a világbajnoki zónaközi döntőben való indulásra, Portorozsban szenzációs győzelmet aratott. Az 1958-as müncheni sakkolimpián 15 partijából 13,5 pontot szerzett. Az 1959-es világbajnok-jelölti tornán folytatta sikerszériáját, a nyolc résztvevős, négyfordulós viadalon Paul Keresz előtt másfél pontos előnnyel nyert, és Mihail Botvinnik kihívója lett. Érdekes statisztika, hogy Tal a 28 játszmából 15-ben áldozott gyalogot, vagy tisztet, és 11-szer nyert három vereség mellett. Egy évvel később már a sakktörténelem legfiatalabb világbajnokaként ünnepelték, 12,5-8,5-re nyert Botvinnik ellen. Lipcsében aranyéremhez vezette a szovjet válogatottat, majd megrendült egészségi állapotában a visszavágó mérkőzésen 13-8-ra kikapott Botvinniktől.

Világbajnoki címének elvesztése még többször kiharcolta a világbajnok-jelölti titulust. 1965-ben Portisch Lajost 5,5-2,5-re győzte le, majd a dán Bent Larsennek is fejet kellett hajtania, Borisz Szpasszkijtól kapott ki a döntőben. Három évvel később Viktor Korcsnoj állította őt meg, 1980-ban Lev Polugajevszkjtől szenvedett vereséget. Hatszor nyert szovjet bajnokságot (1957, 1958, 1967, 1972, 1974 és 1978). Sorozatban nyerte a nagy tornákat: Bled 1961, Miskolc 1963, Hastings, Reykjavík és Kiszlovodszk 1964, Palma de Mallorca 1966, Wijk aan Zee, Tallinn és Szocsi 1973, Lublin, Halle és Újvidék 1974, Tallinn és Szocsi 1977, Malaga 1979, Köln, Jereván és Szocsi 1982. Pályafutása egyik legnagyobb sikereként 1979-ben Anatolij Karpovval holtversenyben győzött a montreali tornán, de még számtalan remek eredményt könyvelhetett el. Nyolcszor volt tagja az olimpiai bajnok szovjet csapatnak, tábláján szinte kivétel nélkül a legjobb egyéni eredményt érte el. Hat alkalommal az Európa-bajnoki címet elért szovjet együttesben szerepelt.

Az 1970-es és az 1984-es Szovjetunió-Világválogatott mérkőzésen is szerepelt. Zsenialitására jellemző, hogy legmagasabb Élő-pontszámát, a 2705-öt 44 éves korában érte el. Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt egész éjszakákat végigjátszani, szeretett időelőnyt adni, hogy aztán zsenialitásával lenyűgözze rajongóit. Tündökölt, amíg egész pályafutását végigkísérő súlyos betegsége le nem győzte őt, 1992. június 29-én hunyt el.

Az esztendő egyik legjelentősebb versenye volt a négy korábbi emlékverseny is, amelyből kettőt a Mihail Botvinnik nevét viselő Központi Sakk-Klubban rendeztek meg. 2006 novemberében Lékó Péter vehette át a győztesnek járó díjat. Nagymesterünk veretlenül végzett az élen, jobb Berger-Sonneborn értékeléssel lett a torna győztese.

Az I. Tal-emlékverseny végeredménye:
1. Lékó Péter (magyar, 2741) 5,5 pont
2. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2703) 5,5
3. Levon Aronjan (örmény, 2741) 5,5
4. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 5
5-7. Sahrijar Mamedgyarov (azeri, 2728), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2710) és Peter Szvidler (orosz, 2750) 4,5
8-9. Alekszej Shirov (spanyol, 2720) és Magnus Carlsen (norvég), 2698 3,5
10. Alekszandr Morozevics (orosz, 2747) 3

Három éve a mexikói világbajnoki döntőn másfél hónappal az emlékverseny előtt világbajnoki címét elvesztő Vlagymir Kramnyik remek játékkal győzött. Világossal öt partijából 4,5 pontot gyűjtött, sötéttel négyet remizett, másfél pontos előnnyel ért célba.

A II. Tal-emlékverseny végeredménye:
1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2785) 6,5 pont
2. Alekszej Shirov (spanyol, 2739) 5
3-6. Borisz Gelfand (izraeli, 2739), Magnus Carlsen (norvég, 2714), Dmitrij Jakovenko (orosz, 2710) és Lékó Péter (magyar, 2755) 4,5
7-9. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787), Gata Kamsky (amerikai, 2724) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2752) 4
10. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2716) 3,5

Parádés volt a szereposztása a két évvel ezelőtti, 20-as kategóriájú tornának is, amelyet augusztusban rendeztek meg a Vörös tér szomszédságában levő GUM áruház kiállítótermében. A szófiai M-tel torna megnyerése után újabb nagy sikert könyvelhetett el a 39 éves Vaszilij Ivancsuk. Veretlenül, egyenletes teljesítményt nyújtva, egypontos előnnyel végzett az élen. A világbajnoki döntőre készülő Vlagyimir Kramnyik visszafogottan játszott. Lékó Péter az előző évi versenyhez hasonlóan ötvenszázalékos eredményt ért el.

A III.Tal-emlékverseny végeredménye:
1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2781) 6 pont
2-5. Alekszander Morozevics (orosz, 2788) , Borisz Gelfand (izraeli, 2720), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2718) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2788) 5
6. Lékó Péter (magyar, 2741) 4,5
7-8. Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2709) és Gata Kamsky (amerikai, 2723) 4
9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2742) 3,5
10. Alekszej Shirov (spanyol, 2741) 3

Vlagyimir Kramnyik elsőségével fejeződött be a IV. Mihail Tal emlékverseny. A 21-es kategóriájú, 2764-es Élő-átlagú szuperversenyen az orosz exvilágbajnok megismételte két évvel ezelőtti sikerét, veretlenül ért célba. Francia feleségével Párizsban élő Kramnyik az orosz fővárosban élvezetes, jó sakkot játszott, bátran vállalta a bonyodalmakat. Honfitársai, Peter Szvidler és Alekszandr Morozevics, valamint az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen győzött. Az utolsó fordulóban félpontos előnnyel ült sakkasztalhoz Vaszilij Ivancsukkal szemben, izgalmas partiban érte el a hőn áhított, a tornagyőzelmet jelentő döntetlent. Ivancsuk időzavarban nyeréssel kecsegtető folytatást mulasztott el. A címvédőként induló Ivancsuk a döntetlennel holtversenyben másodikként végzett Magnus Carlsennel. A norvég titán hetes remisorozat után látványos partiban nyert Ponomarjov ellen, majd a zárónapon a sokat hibázó Lékó Pétert is megadásra kényszerítette.

A verseny végeredménye:
1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) 6 pont
2-3. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2739) és Magnus Carlsen (norvég, 2801) 5,5
4-5. Levon Aronjan (örmény, 2786) és Viswanathan Anand (indiai, 2788) 5
6. Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 4,5
7. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) 4
8. Peter Szvidler (orosz, 2754) 3,5
9-10. Lékó Péter (magyar, 2752) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2750) 3

A pénteken kezdődő szuperversenynek sajnos nincs magyar indulója. Az első Tal-emlékverseny győztese, Lékó Péter fájó szívvel nem fogadta el a meghívást. Hosszabb versenyzési szünetet tart, hogy feltöltődve térjen majd vissza a 64 kockás világba. A rendezők nem tudták részvételre bírni Viswanathan Anandot és Magnus Carlsent, mindketten a decemberi londoni tornára koncentrálnak. A két évvel ezelőtti győztest, Vaszilij Ivancsukot sem találjuk a résztvevők között, de így is parádés a jubileumi verseny mezőnye. A címvédőként rajtoló Vlagyimir Kramnyiknak honfitársaival, Alekszandr Gricsukkal és Szergej Karjakinnal is meg kell küzdenie. A világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan nagy terveket dédelgethet, ahogy Moszkvában újoncként sakktáblához ülő amerikai Hikaru Nakamura is.

Az V. Tal-emlékverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Levon Aronjan (örmény, 2801)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2791)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2771)
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2763)
Szergej Karjakin (orosz, 2760)
Pavel Eljanov (ukrán, 2742)
Borisz Gelfand (izraeli, 2741)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2741)
Alekszej Shirov (spanyol, 2735)
Wang Hao (kínai, 2727)

Magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a fordulók. A nagymesterek a patinás GUM Áruház kiállítótermében játszanak. A játszmákra az első 40 lépésre 2-2 óra, a következő 20 lépésre 1-1-óra gondolkodási idő áll a résztvevők rendelkezésére, majd a parti befejezéséig még 15-15 percük lesz, lépésenként 30 másodperc extraidővel. A negyedik játéknap után lesz pihenőnap, november 14-én játsszák az utolsó fordulót. November 16. és 18. között 20 indulóval rendezik meg a kétfordulós villám-világbajnokságot, ahol címvédőként Magnus Carlsen játszik.