Vágólapra másolva!

Somfai és Pádár nem jutott főtáblára a vívó-vb-n

A csütörtöki nyitányhoz hasonlóan a pénteki versenynapon is két magyar búcsúzott a további egyéni küzdelmektől a párizsi vívó-világbajnokságon.

Ezúttal is három szakág selejtezőjét bonyolították le, s míg női kardban és tőrben mind a négy magyar induló ott van a legjobb 64 között, addig férfi párbajtőrben Somfai Péter és Pádár Tamás kiesett.

Utóbbi fegyvernemben volt a legnagyobb a mezőny, a 190 nevezett csaknem kétharmada számára már most befejeződött az egyéni versengés. Boczkó Gábor és Imre Géza könnyedén biztosította helyét a főtáblán, előbbi hat, utóbbi öt győzelmet aratott csoportjában.

Somfai és Pádár egyformán négy sikerrel és két vereséggel zárta az első szakaszt, így nekik még két asszót kellett volna sikeresen megvívniuk a 64 közé kerülésért, de a második siker már egyiküknek sem jött össze. Somfai 15-9-re verte az iráni Mohammad Rezaei Tadit, majd 15-12-re alulmaradt a török Yusuf Bojtéval szemben, míg Pádár 15-12-re verte a szerb Ognjen Vesicet, azután 15-6-os vereséget szenvedett a német Sven Schmidtől. Pádár 76., Somfai 82. lett. A legjobbak versenyét hétfőn bonyolítják le.

Női tőrben - melyben 88 induló volt - Varga Gabriella kiemeltként nem vívott, Mohamed Aida (5/0), Knapek Edina (3/2) és Kreiss Fanni (3/3) pedig a csoportkör után biztosította helyét a 64 között, így valamennyien ott lehetnek a vasárnapi folytatásban, amikor is Varga éppen Kreisszel vív majd az első fordulóban.

Női kardban is jól szerepeltek a magyarok, Nagy Orsolyának (5/1), Benkó Rékának (5/1) és Pető Rékának (5/1) a csoportszakasz után már nem kellett izgulnia, míg Várhelyi Anna (3/2) egy plussz asszó, a német Davina Hirzmann elleni 15-7-es megnyerésével csatlakozott hozzájuk.

A verseny szombaton már élesben folytatódik. A mezőnyök a Georges Carpentier csarnokból átköltöznek a Champs-Elysées és a Szajna között álló impozáns Grand Palais-ba, ahol még pénteken is zajlottak az előkészületi munkálatok. Az érmekért először a női és férfi kardozók léphetnek majd pástra.