Vágólapra másolva!
Győzelemmel mutatkozott be a nagyközépsúlyú szupertornán Glencoffe Johnson, aki a nyolcadik menetben kiütötte a pontozóknál addig jobban állo Allan Greent. A kisváltósúlyú Zab Judah padlóra került Lucas Matthysse ellen, de pontozással így is megnyerte a meccset.

A magyar idő szerint szombat éjszakai Las Vegas-i gála Allan Green-Glencoffe Johnson nagyközépsúlyú mérkőzés előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy milyen hatással lesz a komoly fogyasztás utóbbi öklözőre, aki az elmúlt 10 évben egy kategóriával magasabban, félnehézsúlyban szerepelt.

Az utóbbi hetekben visszalépések sérülések és egyéb kellemetlen közjátékok miatt válságba kerülő nagyközépsúlyú szuper hatos torna harmadik fordulójának keretében lebonyolított ütközet úgy kezdődött, ahogy azt előzetesen borítékolni lehetett: Johnson azonnal támadólag lépett fel, és folyamatosan előre gyalogolva nyomás alá helyezte ellenfelét.

A mindent eldöntő nyolcadik menet:


A 31 éves Green elmozgásokkal és távolról indított feltartó egyenesekkel igyekezett értékelhető találatokat és teret nyerni magának, de 10 évvel idősebb jamaikai riválisa fáradhatatlanul tapadt az amerikai bunyósra, aki a harmadik menet végén bajba is került a köteleknél, de végül túlélte a kritikus másodperceket. Az összecsapás félidejében a korábbi IBF félnehézsúly ú világbajnok, a tornán most debütáló Johnson kondícióján nem látszott drasztikus változás, és továbbra is piócaként tapadt Greenre, valamint kemény kombinációkkal, váratlan ritmusváltásokkal amortizálta ellenfele fejét.

A hetedik menet végén a fáradó Green szemmel láthatóan tántorogva ment a sarokba pihenni, és a nyolcadik felvonás első másodperceiben egy kemény, fejre mért Johnson jobb-bal-jobb kombinációval (amelyből a záró ütés kissé hátra csúszott) padlóra is küldte az amerikait. A földön fekvő Green ugyan reklamált, de Robert Byrd mérkőzésvezetőt ez nem hatotta meg, és kiszámolta az oklahomai öklözőt.

Glen Johnson ezzel a sikerrel azonnal három ponttal nyitott és továbbjutott az elődöntőbe a nagyközépsúlyú szupertornán, a harmadik profi vereségét elszenvedő Green pedig nulla ponttal búcsúzik a sorozattól. Érdekesség, hogy a leállítás pillanatában Green két pontozónál is 67-66 arányban vezetett. A Super Six jelenlegi állása a következő: Andre Ward 4 pont, Arthur Abraham és Glen Johnson 3 pont, Carl Froch 2 pont (Jermain Taylor, Mikkel Kessler és Andre Dirrell korábban már visszalépett a további küzdelmektől).

Úgy tűnik újra komolyan kell számolnia a kisváltósúlyú mezőnynek Zab Judah-val. Az amerikai bunyós megosztott pontozással győzte le a veretlen és nagyon kemény Lucas Matthysse-t. A találkozót Judah irányította technikai és gyorsaságbeli fölényével, de az agresszív Mtthysse többször is megzavarta, sőt a tizedik menetben le is ütötte Judah-t. A veterán bunyós nagy nehezen felállt a padlózásból, de az ütés komolyan benne maradt és csak óriási szerencsével tudott talpon maradni a hátralévő két felvonásban. Győzelmével Judah elérte, hogy ő bokszolhat Kaiser Mabuza ellen az IBF betöltetlen kisváltósúlyú világbajnoki címéért.

www.profiboksz.hu