Vágólapra másolva!

Jó véleménnyel vannak az öttusázók a lézerpisztolyról

Nagyon jó a pisztoly, de az érzékelésen még lehet javítani - foglalta össze Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya a lézeres lövészettel megrendezett pénteki verseny tapasztalatait.

A tatai - lovaglás nélküli - tesztviadalon, amelyen az eredmény másodlagos volt, a magyar felnőtt és junior válogatottak mellett cseh, lengyel, német, litván és osztrák öttusázók szerepeltek.

"Egy nagyon jó pisztolyt, szuper fegyvert - ami nem is igazi fegyver - alakított ki egy német szakember. Az eddig használt légpisztolyokról le lehet szerelni a csövet, ennek a helyére kerül a lézerkonténer, ami szintén egy cső, ebben van az elektronika is. Ugyanott van a nézőke, a ravasz, ugyanolyan az irányzék, ugyanúgy lehet állítani és még pukkan is. Ugyanakkor az erős napfény az érzékelést esetleg befolyásolta, ezért vélelmezem, hogy ezen lehet még javítani."

A kapitány még hozzátette, hogy az új cső 490 euróba (134 750 forint) kerül, az egyszerű tábla kétszázba (55 000 forint), de létezik sokkal drágább precíziós tábla is, amire azonban versenyeken nem lesz majd szükség. "A német szállító rendelkezik nyolcvan pisztollyal, úgyhogy egyelőre el tudja látni az igényeket. Később valószínűleg beszereznek majd a szövetségek is" - tette hozzá.

Pálvölgyi Mikós szerint a november eleji kongresszuson valószínűleg zöld utat kap az új technika alkalmazása, már csak azért is, mert a londoni olimpián ezt akarják használni, így pedig a jövő nyáron induló kvalifikációs időszakra össze kell állnia a rendszernek.

"Én magam azt tartottam volna szerencsésnek, hogy előbb minden hibát javítsanak ki, és csak azután vezessék be, de most vélhetően az lesz, hogy elkezdjük majd használni, és a versenyeken végzik el a szükséges módosításokat.

A lövősorozatok sebessége ezúttal még nem tért el jelentősen a légpisztolyosokétól, de a nyári ifjúsági olimpián tapasztaltak alapján fel ki lehet jelenteni, hogy fel fog gyorsulni a lövészet, mert nem kell tölteni - csak fel kell húzni, miközben a lövések között 45 fokig le kell engedni a fegyvert -, így ismét megnőhet a futás szerepe.