Vágólapra másolva!
A bilbaói Grand Slam-döntő harmadik fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik katalán megnyitású partija a 34. lépésben döntetlennel ért véget. Kramnyik éllovasként zárta a viadal félidejét. A spanyol Alekszej Shirov és a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen összecsapása 175 lépésig tartott. A spanyol megnyitású játszma rendkívül bonyolult csatát hozott, Carlsen három könnyűtiszttel sokáig harcolt Shirov vezérével szemben, de nem tudta feltörni ellenfele védőállását. A keddi pihenőnap után szerdától kezdődik a második félidő, a nagymesterek ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek egymással.

Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapásai már örökrangadónak számítanak. Első partijukat az 1989-es moszkvai GMA versenyen vívták, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. játszmájukra, s azóta még húszszor találkoztak. A bonni világbajnoki döntőt Anand 6,5-4,5-re megnyerte, sötéttel két nagyon fontos játszmát nyert. A 145 parti mérlege a regnáló világbajnoknak kedvez, 25-16-ra vezet 104 döntetlen mellett. Klasszikus időkontrollal 63-szor csatáztak, 47-szer megosztoztak a ponton és 8-8-ra állnak! Az eldőlt partik során találunk két maratoni hosszúságú csatát is. Az 1996-os amszterdami Euwe-emlékversenyen Vishy 106 lépésben nyert, Vlad alig két hónap múlva Dos Hermanasban 101 lépésben vágott vissza. Utolsó játszmájukat az idei Corus szuperversenyen vívták, Anand orosz huszárjátékban legyőzte az orosz exvilágbajnokot. Kramnyik is segítette Anandot a Veszelin Topalovval játszott szófiai világbajnoki döntő során.

Bilbaóban a katalán megnyitás került terítékre, és Kramnyik "kottából" játszotta a partit. Alig használt fel gondolkodási időt, könnyedén remizte ki a játszmát, és éllovasként várhatja a GS-döntő második félidejét.

Magnus Carlsen és Alekszej Shirov a GS-döntőig 13-szor mérkőzött meg. A norvég sakkozó 5-2-re vezetett hat remi mellett. Klasszikus partit tizet játszottak, 2-2-re álltak hat döntetlen mellett. Magnus a tavalyi szófiai tornán különösen fájó vereséget szenvedett a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában, a vesztése az első helyébe került.

A 2008-as linaresi tornán Carlsen alaposan meggyötörte Shirovot. Szabadgyalogjával egészen b7-ig ért, de a spanyol sakkozó bástyája és futója védte az átváltozási mezőt. A 79. lépésben Shirov királyával éppen a futó útjába lépett, durva elnézéssel vesztett. Eszembe jutott a parti, mert kettőjük mostani küzdelme kísértetiesen hasonlított arra a játszmára, de Shirov ezúttal nem hibázott, vezérével jól sakkozgatott, királyával lépegetett, Carlsen nem tudott előrejutni. Az 50 lépéses szabállyal lett remi a játszma (50 lépésen keresztül nem történt gyaloglépés, illetve ütés) a 175. lépésben.

A spanyol megnyitás Breyer-változatában csatáztak, mindketten vállalták a bonyodalmakat. Többször is megváltozott az anyagi összetétel. Carlsennek három könnyűtisztje volt Shirov két bástyájával szemben, majd a két futó és huszár vezér ellen harcolt. Magnus mindent megpróbált, szerette volna időzavarba kergetni ellenfelét, de nem tudta feltörni világos védőállását.

A 3. forduló eredményei:
Alekszej Shirov (spanyol, 2749) - Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Spanyol megnyitás, 175)
Viswanathan Anand (indiai, 2800) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2780) döntetlen (Katalán megnyitás, 34)

A verseny állása:
1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont
2. Viswanathan Anand 5
3. Alekszej Shirov 2
4. Magnus Carlsen 1

A szerdai 4. forduló párosítása:
Carlsen - Kramnyik
Anand - Shirov

Anand,V (2800) - Kramnyik,V (2780)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Hc6 6.Va4 Fb4+ 7.Fd2 Hd5 8.Fxb4 Hdxb4 9.0-0 Bb8 10.Ha3

Gyakrabban játszották a 10.Hc3-as változatot.

10...0-0 11.Vb5 b6

Villámgyorsan peregtek a lépések, mindketten alaposan készültek.

12.Vxc4 Fa6 13.Hb5 Vd5 14.Vxd5 Hxd5 15.a4 Ha5 16.He5 Bbd8 17.Hxa7 Hb4

Világos előnyéhez vezetett volna a 17...Fxe2 18.Bfe1 Fa6 19.Hac6 Hxc6 20.Hxc6 Bd6 21.Fxd5 exd5 22.Bac1 Fc4 23.He7+ Kh8 24.Bc3 folytatás.

18.Bac1 Bxd4 19.Bxc7

Csak remiket jegyezhettünk fel a 19.Hb5 Fxb5 20.axb5 f6 21.e3 változatban.

19...Fxe2 20.Bfc1 f6 21.Hec6 Haxc6 22.Hxc6 Hxc6 23.B7xc6 Bfd8 24.h3 B8d6 25.Bxd6 Bxd6 26.Bc6 Bxc6 27.Fxc6 e5

Kramnyik mindössze 14 perc gondolkodási időt használt fel.

28.f4

Időben érkezik a sötét király a 28.b4 Kf7 29.a5 bxa5 30.bxa5 Ke6 31.Fb7 Kd6 32.a6 Kc7 változatban.

28...exf4 29.gxf4 Kf7 30.Kf2 Fc4 31.b4 g5 32.fxg5 fxg5 33.h4 gxh4 34.a5 és döntetlen

Shirov,A (2749) - Carlsen,M (2826)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.a4

Ezrével találjuk a játszmákat a 13.Hf1-esváltozatban.

13...Ff8 14.Fd3 c6 15.b4 Hb6 16.axb5 cxb5

Az augusztusi Ardic Stars rapidversenyen Magnus Carlsen a 16...axb5 17.Bxa8 Fxa8 18.Hb3 Fb7 19.dxe5 dxe5 20.Fe3 Fc8 21.Vc2 Vc7 folytatást választotta Viswanathan Anand ellen. Kicsit rosszabbul állt, de kiremizte a partit.

17.d5 Bc8 18.Fb2

A tavalyi Bundesligában Shirov másként játszott Baramidze ellen. 18.Vb3 Vc7 19.Fb2 Hh5 20.Bac1 f5 21.c4 fxe4 22.cxb5 Vd7 23.Hxe4 Fxd5 24.Vd1 Bxc1 25.Fxc1 axb5 26.Hfg5 Fxe4 27.Hxe4 Hf4 28.Fxf4 exf4 következett, és a kalandos partit végül a spanyol sakkozó megnyerte.

18...Hh5 19.Ff1 f5!?

Forrás: [origo]

20.Hxe5!?

Shirov a bonyodalmakat választotta.

20...Bxe5 21.c4 Hf6 22.Fxe5 dxe5 23.c5 fxe4 24.d6 Ha4

Számításba jött a 24...Fxd6 25.cxd6 Vxd6 26.Vb3+ Kh8 27.Bad1 Ve7 folytatás.

25.Hc4

Shirov is gondolkodhatott a minőségáldozaton is.

25...Hxc5! 26.bxc5 Bxc5 27.Vb3 Fd5 28.Vb4

Forrás: [origo]

28...Bxc4

A kalandoknak nincs vége. Jobb volt a 28...Bc6 29.He3 Fxd6 30.Vb2 Ff7 változat.

29.Fxc4 bxc4

Három könnyűtiszt a két bástyáért.

30.Bxa6 Vc8 31.Va5 c3 32.d7 Vxd7 33.Vxc3 Vb7 34.Bea1 Vb8 35.Ba7 h6 36.Bc7 Vb6 37.Vxe5 Fd6 38.Bc8+ Kf7 39.Vc3 Vb7 40.Bca8 Vxa8 41.Bxa8 Fxa8

Forrás: [origo]

Ismét változott az anyagi összetétel. Három könnyűtiszt harcol a világos vezérrel szemben.

42.Vd4 Fd5 43.Va7+ Fe7 44.Vc7 h5 45.Ve5 g6 46.Kh2 Fe6 47.Kg1 Ff5 48.Kf1 He8 49.Kg1 Hg7 50.Vd5+ He6 51.Vb7 h4 52.Kh2 Hf4 53.Kg1 Hd3 54.Kf1 Hc5 55.Vd5+ Fe6 56.Ve5 Ff5 57.Vd5+ He6 58.Vb7 Kf8 59.Va8+ Fd8 60.Va7

Magnus újra és újra átrendezte haderejét, de nem látni, hogy miként tud előrejutni.

60...Ff6 61.Vb7 Kg8 62.Va7 Fg5 63.Ke2 Hf4+ 64.Kf1 Hh5 65.Ke2 Kf8 66.Kf1 Ff6 67.Vc7 Hg7 68.Va7 He6 69.Vb7 Hd8 70.Va7 Hf7 71.Kg1 Kg7 72.Kf1 Fe5 73.Ve7 g5 74.Kg1 Ff6 75.Vb7 Kg6 76.Vd5 He5 77.Vg8+ Fg7 78.Ve8+ Kh6 79.Ve7

Shirov nem engedélyezte a g5-g4 lépést.

79...Hd3 80.Kf1 Hf4 81.Vd6+ Fg6 82.Ve7

A spanyol nagymestert időzavar nem fenyegette, még 23 perce volt és 10 másodperc lépésenként, Carlsennek 46, de nem talál tervet.

82...Hd5 83.Ve6 Hf6 84.Kg1 Fe8 85.Vf5 Fd7 86.Ve5 Kg6 87.Kf1 Ff8 88.Kg1 Fa3

A sötéten mozgó futó aktivizálása némi reményt jelentett.

89.Vc7 Fb4 90.Ve5 Fd2 91.Vd4 Ff4 92.Vb6 Fe8 93.Kf1 Ff7 94.Kg1 Kf5 95.Va7 Fe6 96.Kf1 Kg6 97.Vb6 Fd7 98.Kg1 Fa4 99.Ve6 Fb5 100.Vb6 Fc4 101.Vd4 Fe6 102.Kf1 Ff5 103.Kg1

Forrás: [origo]

103...g4 104.hxg4 Fxg4 105.Vc3

Világos nem engedélyezte a h3 lépést. 105.f3?! Ff5 106.fxe4 Fxe4 gyanús lett volna.

105...Ff5 106.Vb3 Fg5 107.Kf1 Kh6 108.Kg1 Kg6 109.Kf1 Fd7 110.Kg1 Fe8 111.Vc3 Ff7 112.Ve5 Fd5 113.Vc3 Fe6 114.Ve5 Fd7 115.Vc3 Ff5 116.Vb3 Hh5 117.Vg8+ Hg7 118.Vb3 He6 119.Kh2 Ff6 120.Kg1 Fg7 121.Kf1 Hg5 122.Vb6+ Ff6 123.Kg1

Forrás: [origo]

123...h3 124.gxh3

Újra kezdődik az 50 lépés számolása, ütés vagy gyaloglépés hiányában remi.

124...Fxh3 125.Vd6 Ff5 126.Kg2 Hf3 127.Vd5 Kg5 128.Vg8+ Fg6 129.Vd5+ Fe5 130.Vd8+ Kh5 131.Vd5 Ff5 132.Vf7+ Kg4 133.Vg8+ Hg5 134.Vc4 Ff4 135.Vg8 Fe6 136.Vg7 Ff7 137.Vd4 Kf5 138.Vc5+ Fe5 139.Vf8 Kg6 140.Vc5 Ff6 141.Vd6 Fc4 142.Vc6 Fe6 143.Vd6 Fg4 144.Vd5 Ff3+ 145.Kf1 Hf7 146.Ke1 He5 147.Vg8+ Kf5 148.Vc8+ Kg5 149.Vg8+ Hg6 150.Vd5+ Kh6 151.Ve6 Fe5 152.Vf5 Ff4 153.Vf6 Fg5 154.Ve6 Kg7 155.Vd7+ He7 156.Ve6 Ff6 157.Kf1 Kg6 158.Kg1 Hf5 159.Vg8+ Kh5 160.Vf7+ Kg5 161.Vg8+ Kf4 162.Vb8+ Kg4 163.Vg8+ Fg5 164.Vc8 Ff6 165.Vg8+ Kf4 166.Vb8+ Fe5 167.Vb4 Hd4 168.Vf8+ Kg5 169.Vg8+ Kh6 170.Vf8+ Fg7 171.Vd6+ Kh5 172.Vh2+ Kg5 173.Vg3+ Fg4 174.Ve3+ Kf5 175.Vd2 és döntetlen. Shirov egy kicsit szórakozott, mert sakk-sekkbe lépett, de egyúttal jogosan igényelte a remit!