Vágólapra másolva!
Marosi Ádám nyerte vasárnap a férfi öttusázók Világkupa-döntőjét, Moszkvában.

A tavaly is győztes, világbajnoki címvédő magyar versenyző a viadal honlapja alapján erős közepes vívással kezdett, majd negyedik lett úszásban, aztán hibátlanul ment végig a lovaspályán, ezzel három szám után harmadik volt. A kombinált számban aztán rendkívül pontosan lőtt, ennek eredményeként az utolsó kétezer métert már az élen haladva tette meg. Hiába üldözte őt az elsőként rajtolt, de második lövészetét elrontó orosz Ilja Frolov, nem érte utol. A harmadik helyre a cseh David Svoboda futott be.x

"Nem igazán indult jól számomra a nap, hullámzóan vívtam. Nehéz volt talpra állni utána, de szerencsére körbeverés alakult ki, ami könnyített valamit a helyzetemen" - kezdte értékelését az MTI-nek Marosi. "Az úszásom úgy alakult, ahogy elterveztem, nagyon örülök a hibátlan lovaglásomnak, különösen azért, mert itt, Moszkvában eddig egyszer sem sikerült hasonló, és a kombinált szám is nagyon jól sikerült. Ennyire jól még sose lőttem, a három sorozatban mindössze egyetlen hibám volt, és erősen is futottam. Az elmúlt hónapban komoly alapozást csináltam, hogy a júliusi, debreceni Európa-bajnokságra megfelelő állapotba kerüljek, és ez már most kifizetődő volt."

Kasza Róbert 16., Tibolya Péter pedig 19. lett.

Eredmények:
1. Marosi Ádám 5828 pont (vívás: 19 győzelem/16 vereség/856 pont, úszás: 1:58.18 perc/1384 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 10:53.00 perc/2388 pont)
2. Ilja Frolov (orosz) 5800
3. David Svoboda (cseh) 5788
...16. Kasza Róbert 5548 (15/20/760, 1:58.85/1376, 1200, 11:37.50/2212)
...19. Tibolya Péter 5508 (19/16/856, 2:06.90/1280, 1160, 11:37.10/2212)

Szombaton a nők versenyét rendezték, Gyenesei ötödikként, Tóth Adrienn pedig a 26. helyen zárt. Az idei sorozatban a mexikói Playa del Carmenben, Kairóban, az angliai Medwayben, Budapesten és Berlinben lehetett pontokat gyűjteni a Vk-döntőbe kerülésért.