Vágólapra másolva!
Nem vehet részt a szombaton kezdődő olasz kerékpáros körversenyen a favoritok közé sorolt Franco Pellizotti, mivel egy ellenőrzés során az úgynevezett biológiai útlevelében rögzített adatokhoz képest eltérés mutatkozott az egyik értéknél.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint - a lap a Giro d,Italiát szervező RCS csoporthoz tartozik - a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szakemberei még tavaly, a Tour de France előtt vettek mintát az olasz kerekestől, s az eredmény alapján az UCI most a versenyjogának felfüggesztését tervezi, miközben már fel is kérte az olasz tagszövetséget, hogy doppingvétség miatt folytassa le a fegyelmi eljárást.

A Liquigas alkalmazásában álló 32 éves Pellizotti harmadikként fejezte be a 2009-es Girót - utóbb második helyezett honfitársát, Danilo Di Lucát doppingolás miatt kizárták előle -, majd a legjobbnak bizonyult a hegyi szakaszokon a francia körversenyen.