Vágólapra másolva!
Többen a fejükhöz vágták már, hogy valami nem stimmel velük, mások csak meglepődnek a foglalkozásukon, sokaknak pedig példaképet jelentenek. Vajon milyennek látják magukat, és milyen előítéletekkel harcolnak a küzdősportot űző nők? - erről is kérdeztük a egykori kungfu- és profiboksz-világbajnok Miló Viktóriát, illetve az Európa-bajnok cselgáncsozót, Mészáros Anettet.

"Nálunk ez családi hagyomány volt, az édesapám és a nagyapám is bokszolt, de mivel nem született fiú, a nővéremmel - aki kickboxol - nekünk kellett folytatni a sort" - nyilatkozta az [origo]-nak Miló Viktória, aki már hétéves korától kickbox-edzésekre járt, majd 15 évesen kungfuzni kezdett, s kétszer is megnyerte a világbajnokságot. A boksz csak ezután következett, 1997-től lépett be az amatőrök táborába, legjobb eredménye az Eb-bronzérem volt.

Akkor vált országszerte ismertté, miután 2002-ben profinak állt, karrierje csúcsa a légsúlyú világbajnoki cím volt. Úgy gondolja, részben az ő érdeme a női ökölvívás hazai népszerűsége: "Azt hiszem, sikerült a sportág számára létjogosultságot szerezni Magyarországon, ami nem csak nekem, hanem Csábi Bettinának is köszönhető. Volt olyan meccsem, amelyet mintegy hárommilló tv-néző követett, ezek után szerintem kijelenthető, hogy szeretik az emberek a női ökölvívást."

Hogy mit szerethetnek a nézők a női ökölvívásban, arra egy másik küzdősport képviselője, a cselgáncsban Eb-aranyérmes Mészáros Anett is csak kérdéssel tudott válaszolni. "Lehet, hogy szeretik, amint két nő összeverekszik bokszkesztyűben?" - töprengett, hozzáfűzve, hogy szerinte egy férfi valójában nemigen bír végignézni egy női bokszmeccset, "ennél talán látványosabb lehet számukra a női birkózás."


Miló ezt másképp gondolja, és mint mondja, ő maga is igyekezett mindent bevetni a női boksz nézhetősége érdekében: "Én honosítottam meg a lógós gatya helyett a bokszszoknyát és a topot, én fontam be elsőként a hajamat, már amatőrként, 1997-ben" - emlékezett vissza.

Mészárosnak viszont nincs választása, cselgáncsozni csak dzsudogiban lehet: "Fáradtságos így versenyezni, ráadásul baromi melegem van benne, de azért nem vészes. Sajnos nem mehetek fel a tatamira egy szál dresszben, pedig kényelmesebb lenne."

"Pocakos női bokszolót még nem láttam"

A 23 éves sportoló nem gondolja úgy, hogy a cselgáncs férfias sportág lenne: "Lehet, hogy Magyarországon férfiasnak tartják, de más országokban egyáltalán nem, s egyre több lány választja" - magyarázta, majd arról is beszélt, hogy a pályán belül ugyanúgy nőnek érzi magát, mint azon kívül. "A nőisséget nem lehet vele elveszíteni, nem úgy, mint például az ökölvívással" - mondta Mészáros.

Forrás: MTI

Erről homlokegyenest másképp vélekedik Miló Viktória: "A boksz nagyon jó hatással van az alakra, hiszen vékony lábakat és definiált vádlikat eredményez, a sok ugrálókötelezés révén a vádli szálkás lesz, s ha a bokszolónő felvesz egy magas sarkút, mindenki láthatja a szép, hosszú lábait. Hogy le ne üssenek, a has minden részét meg kell mozgatni, épp ez az oka, hogy pocakos női bokszolót még nem láttam. A boksz a hátat V alakban kiszélesíti, a kart leszálkásítja. Fontos kiegészítő sportág mellé a futás, ezek után már csak a pofikánkra kell vigyázni. Ja, és a fenékre, hogy kerek maradjon."

Mészáros számára a dzsúdózás csak egy "nagyobb testmozgásnak" felel meg; ami igazán formálja a testet, az az erősítés és a futás, de ennyi neki bőven elég: "Annyit edzünk, hogy mellette nincs már más testformáló edzésre hangulatom, maximálisan megfelel, amit itt megkapok."

"A cselgáncs nincs hatással a nőiességre"

De mit szólnak mindehhez a férfiak? S egyáltalán, női küzdősportolóként mennyire nehéz párt találni? "Azt elfogadják, hogy egy férfias sportágat űzök, elfogadják, hogy bokszoló vagyok, s eleinte az is jó, hogy önfenntartó vagyok, nem olyan, aki eltartatja magát. Később azonban megjelenhet a kisebbségi komplexus. Amikor a Tv2-n bokszoltam, nehéz volt a párválasztás. Hiába volt a páromnak két-három diplomája, amikor elmentünk egy partira, ahol én meghívott vendég voltam, csak álldogált, nekem meg pörögnöm kellett, erre ő azt mondta, többé nem megy velem sehová. Mit kellett volna tennem? Úgy gondolom, minden sikeres nő számára probléma a párkapcsolat" - állítja Miló.

Mészáros szerint a férfiaknál semmi hátránya nem származik abból, hogy küzdősportot űz: "Amikor megtudják, hogy sportoló vagyok, azt gondolják: biztos úszom vagy kajakozom. A cselgáncson meglepődnek, de nem fűznek hozzá semmit. A sportág ráadásul nincs is hatással a nőiességre, hiszen nincs benne se rúgás, se ütés."

De vajon változtatott-e valamit, amikor a színes magazinok szép stúdióképeket készítettek róluk? "Aki látta, azt mondta, hogy tetszik neki, amit lát. Korábban én nem is gondoltam volna, hogy belemegyek egy ilyenbe, ám utólag örültem, mert kedves visszajelzéseket kaptam, de az biztos, hogy többé nem lesz ilyen, mert nincs időm ilyenekre" - mondta Mészáros, akit fürdőruhában fotóztak.

Forrás: MTI

Miló Viktóriáról meztelen képek is készültek, mint mondja, a fotózás elsősorban saját maga miatt volt fontos: "Egy férfias sportágban, a ringben nem igazán tudok nőies lenni, amikor vért izzadva küzdünk, nem vagyunk annyira szépek. De ez nem csak magam számára volt egy bizonyíték, hanem az anyukáknak, nagymamáknak is, hogy nézzék meg, így is kinézhet egy bokszoló lány, az is lehet egy szép nő, aki tíz meneten keresztül harcol a ringben, attól még nem fog elférfiasodni. A képeim megjelenése után többen megfordultak az edzőteremben, több lány döntött úgy, hogy bokszolni szeretne."

"Anya nem nagyon szereti, nagyi is nagyon félt"

Milónak már többször a fejéhez vágták, hogy biztosan valami nem stimmel vele, de idővel egyre többen elfogadták, s nem csak a férfiak. "Csodálkoztam, hogy az idősebb korosztály közül került ki a legtöbb rajongó, rengeteg nagymamakorú nő megállított az utcán, és azt mondta, hogy úristen, de jó, nagyon büszke rám. Talán furcsának tűnt a számukra, hogy egy nő is sikeres tud lenni az ökölvívásban, hiszen ez az ő korukban lehetetlen volt" - mesélte Miló. "Anya nem nagyon szereti, nagyi is nagyon félt, de úgy tartják, ha valaki jó bokszoló, akkor semmi baja nem lesz. Meg kell nézni az én arcomat is - semmi probléma nincs vele."

A sérülések mindazonáltal a legügyesebb sportolót sem kerülhetik el. Milót a fizikai sérülések nem zavarják, a lelkiek annál inkább. "A vesztes meccset sokkal nehezebb elfogadni, mint a fájdalmat. Egyébként pedig futás közben sokkal több a fájdalom, mint a ringben, de ennek prózai oka van: a meccs közben tudom, hogy a 10x2 perces menetből álló meccs után egy-két hét pihenő vár rám. Egyszer fordult elő, hogy féltettem az arcomat, s pont akkor sérültem meg, öt öltéssel kellett a sebet összevarrni."

Forrás: MTI

Miló 2009-ben úgy döntött, plasztikai műtétet hajtat végre a mellein. "Szép, kicsi és kerek melleim voltak, csak két számmal kisebbek, mint most. Nőiesebb akartam lenni, tetszett, amikor a mély dekoltázsban a cicik kidudorodnak. Most jobban érzem magam a bőrömben. Nem nagy melleket akartam, csak nagyobbakat, mint előtte."

Ha még bokszolna, a megműtött mell nem okozna problémát, igaz, van olyan ország (pl. Anglia), ahol tilos mellimplantátummal bokszolni. "Mindössze vigyázni kell rá, jó mellvédők vannak, semmi baja nem lehet. Sokan attól féltik a bokszolni készülő lányukat, hogy mi lesz, ha megütik, pedig a mellrák sohasem alakul ki ütéstől."


A nyíregyházi születésű exbokszoló két éve ugyan visszavonult, de a sporttól nem szakadt el: "Szinte a nap 24 órájában sportolok, aerobik- és bokszoktatóként, illetve személyi edzőként dolgozom, reggelente 5.50-től 8-ig edzek, 6-10 km-t futok naponta. Ringben már nem bokszolok, csak zsákolgatok, s az aerobikórákat is végigedzem."

Mészáros Anett két hete Bécsben Eb-aranyat nyert, s még sok szép éve lehet a sportágban. "Persze, hogy fontos számomra a londoni olimpia, de nem tudok rá pontos választ adni, hogy mi lesz két év múlva. Mindenki meg akarja nyerni, bármi közbejöhet. De ha nem jön közbe semmi, s ott leszek, akkor is apró dolgokon múlik a siker, mint például a bíráskodás vagy a sorsolás. Ám tudom, ha nyerni akarok, akkor csak magamra számíthatok."