Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, Vlagyimir Klicsko továbbra sem hajlandó lemondani a David Haye elleni találkozóról: az ukrán nehézsúlyú bajnok a tőle egyébként távol álló odamondásokkal próbálja kiprovokálni a mérkőzést.

"Szerintem be van rezelve, és nem akar élni a lehetőséggel, én viszont fontosnak érzem elmondani, hogy részemről nincs akadálya a dolognak. Nincs más nagy meccs a láthatáron. Ebből pedig lesz pénze mindenkinek" - kezdte nyilatkozatát Klicsko.

Az ukrán a szokásaival ellentétben kicsit szapulta is a brit világbajnokot: "Nincs semmi, amit bírnék ebben a fickóban. A beszédét, a járását, semmit. Cserbenhagyja a közönségét és elárulja a sportágat. Minden súlycsoportban kell, hogy legyen egy igazi bajnok, hogy akarja hát bizonyítani, hogy ő az, ha nem hajlandó bokszolni ellenem? Most már nyilvánvaló, hogy a hátsérülése is csak egy baromság volt, és, hogy ő egy hatalmas kamugép."

"Aktív akarok maradni, és ezért nem akarom a következő meccsemet erre a hazudozóra bízni. Mikor csak egyvalaki beszél, az emberek elkezdik elhinni, amiket mond. Ezért határoztam úgy, hogy felhagyok azzal a konzervatív stílussal, ahogy a dolgokat idáig kezeltem. Amennyire csak lehet, nyilvánvalóvá kell tennem mindenki számára: David 'Lúzer' Haye nem fog ellenem bunyózni."

www.profiboksz.hu