Vágólapra másolva!
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal valósággal kiütötte honfitársát, Fernando Verdascót a vasárnapi döntőben, ezzel rekordot jelentően sorozatban hatodik diadalát aratta a 2,5 millió euró összdíjazású, monte-carlói férfi salakpályás tenisztornán.

A négyszeres Roland Garros-győztes volt világelsőnek 11 hónap után ez az az első tornagyőzelme. Az elődöntőben az első helyen kiemelt szerb Novak Djokovicot búcsúztató Verdasco pályafutása során első ízben került be Mesterversenyen a fináléba, de nem tudott javítani Nadal elleni mérlegén: eddig kilenc alkalommal találkoztak egymással, s ahogy most is, minden alkalommal Nadal nyert.

eredmény, döntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Verdasco (spanyol, 6.) 6:0, 6:1