Vágólapra másolva!

Sakk-Eb: Berkes izgalmas rájátszásban jutott tovább

Rijekában izgalmas rájátszásokkal fejeződött be a XI. Európa-bajnokság. Berkes Ferenc a szerb Bojan Vuckoviccal szemben kivívta a továbbjutást, a Világkupán való részvétel jogát. Berkes nyeréssel kezdte a párharcot, a szerb sakkozó egyenlített. Nagymesterünk ismét vezetést szerzett, de a második villámpartit Vuckovic nyerte. A "hirtelen halál" játszma döntött, Berkes győzött. Az orosz Jan Nepomnjacsij mögött a második helyet a grúz Baadur Zsobava szerezte meg, az orosz Artyom Tyimofejev kapta a bronzérmet. A nők versenyében a lengyel Monika Socko lett a bronzérmes, a kontinensbajnok a svéd Pia Cramling, a litván Viktorija Cmilyte végzett a második helyen.

Meglepetések is születtek a 11 fordulós svájci rendszerű Európa-bajnokságot befejező rájátszásokon. Almási Zoltán mellett Berkes Ferenc is kiharcolta a továbbjutást, a Világkupán való részvétel jogát. Berkes veretlenül játszotta végig a viadalt, kedvező Bucholz-pontszámának köszönhetően csak egyszer kellett túlóráznia. A szerb Bojan Vuckovic elleni párharcát sötéttel nyeréssel kezdte. A küzdő feleknek 15-15 perc gondolkodási idejük volt és lépésenként 10-10 másodperc. Világossal azonban Fecó nem villogott , elbukta a partit. Két 5-5 perces villámparti következett, 5-5 percük volt és lépésenként 2-2 másodperc. Világossal meggyőző nyerést követően Berkes ismét elvesztette a második játszmát és a "hirtelen halál" játszma döntött. Berkes játszott világossal 5 percet kapott, míg a remifóros sötétnek 4 perce volt. Izgalmas kalandokban a kapkodást Fecó bírta jobban, győztesként állhatott fel a sakkasztaltól.

A második helyért vívott meccset a grúz Baadur Zsobava nyerte meg, az orosz Artyom Tyimofejev bronzérmesként zárta szereplését. Sikertelenül túlóráztak az örmény olimpiai bajnokok, Vlagyimir Akopjan és Gabriel Szargiszjan sem jutott tovább. Bartosz Socko megirigyelte felesége sikerét, a hirtelen halál-partiban nyert az izraeli Emil Szutovszkij ellen.

Három fordulóban dőlt el a nők viadalán a bronzérem sorsa. A versenyben sokáig vezető Monika Socko szerezte meg a harmadik helyet, a címvédő orosz Tatjana Koszinceva nem került dobogóra. Az orosz sakkozónőkhöz hasonlóan a grúzok is gyengélkedtek.

Rájátszások, a második helyért:
Baadur Zsobava (grúz, 2695) - Artyom Tyimofejev (orosz, 2655) 1,5 - 0,5

A továbbjutó helyekért, I. forduló:
Zbynek Hracek (cseh, 2615) - Vlastimil Babula (cseh, 2554) 2 - 3
Vlagyimir Belov (orosz, 2619) - Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2627) 0 - 2
David Navara (cseh, 2708) - David Howell (angol, ) 1,5 - 0,5
Gabriel Szargiszjan (örmény, 2675) - Szergej Volkov (orosz, 2612) 2,5 - 1,5

II. forduló:
Rauf Mamedov (azeri, 2639) - Gabriel Szargiszjan (örmény, 2675) 1,5 - 0,5
Szergej Movszeszjan (szlovák, 2709) - David Navara (cseh, 2708) 1,5 - 0,5
Ivan Szokolov (boszniai, 2638) - Jurij Drozdovszkij (ukrán, 2627) 0,5 - 1,5
Nyikita Majorov (fehérorosz, 2510) - Vlastimil Babula (cseh, 2554) 0,5 - 1,5
Pavel Tregubov (orosz, 2625) - Jevgenyij Vorobjov (orosz, 2616) 2 - 3
Vlagyimir Akopjan (örmény, 2688) - Vagyim Zvjagincev (orosz, 2643) 2 - 3
Denisz Hiszmatullin (orosz, 2657) - Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2661) 0,5 - 1,5
Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2700) - Erneszto Inarkijev (orosz, 2667) 1,5 - 0,5
Emil Szutovszkij (izraeli, 2650) - Bartosz Socko (lengyel, 2637) 2 - 3
Igor Kurnoszov (orosz, 2674) - Borisz Gracsev (orosz, 2667) 0,5 - 1,5
Stelios Halkias (görög, 2580) - Athanasios Mastrovasilis (görög, 2511) 0 - 2
Robert Hovnanniszjan (örmény, 2498) - Vlagyimir Potykin (orosz, 2606) 2 - 0
Berkes Ferenc (magyar, 2657) - Bojan Vuckovic (szerb, 2630) 3 - 2 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0)

Rájátszások a női Európa-bajnokságon:
A harmadik helyért, I. forduló:
Yelena Dembo (görög, 2457) - Natalija Zsukova (ukrán, 2492) 2 - 0

II. forduló:
Yelena Dembo (görög, 2457) - Socko Monika (lengyel, 2465) 0,5 - 1,5
Marie Sebag (francia, 2506) - Tatjana Koszinceva (orosz,2524) 1,5 - 0,5

III. forduló:
Monika Socko (lengyel, 2465) - Marie Sebag (francia, 2506) 2 - 0

A továbbjutó helyekért:
Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2438) - Nino Hurcidze (grúz, 2434) 1,5 - 0,5
Nastassia Ziaziulkina (fehérorosz, 2188) - Almira Szkripcsenko(francia, 2456) 3 - 1
Iweta Rajlich (lengyel, 2459) - Anna Usenyina (ukrán, 2452) 1,5 - 0,5

Almási Zoltán és Berkes Ferenc továbbjutása mellett még említésre méltó, hogy Schneider Veronika nagymesternormája mellett Mihók Olivér nemzetközi mesteri címet szerzett. Almási Zoltán 5,5, Berkes Ferenc 7,2, Gyimesi Zoltán 14,3, Bánusz Tamás 3,2, Prohászka Péter 8,4, Mihók Olivér 5,1, Szamosközi Gábor 7,5, Fehér Ádám 10,2, Schneider Veronika 24,6, Papp Petra 7,4 Élő-pontot szerzett. A vártnál gyengébben szereplők közül Erdős Viktor 5,4, Héra Imre 8,2, Medvegy Zoltán 23,8, Szabó Krisztián 7,3, Boros Dénes 13,6, Hoang Thanh Trang 5,5 Élő-pontot vesztett.

A horvát rendezők kivívták a résztvevők elismerését, kitűnő feltételeket biztosítottak a versenyzéshez. Az Eb-t meglátogatta a sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov is, aki bejelentette, hogy jelölteti magát a FIDE elnökének a Hanti-Manszijszkban szeptemberben megrendezendő kongresszuson. Az Európai Sakkszövetség elnöki posztját pedig többek között a bolgár exvilágbajnok, Veszelin Topalov menedzsere, Szilvio Danajlov szeretné megszerezni. Mindkettőjük célja, hogy jelentős szponzorok bevonásával még több jó versenyt szervezzenek, és a nemzetközi szövetségeket saját egyéni céljaikra kihasználó vezetőket a sakk iránt elkötelezettekkel váltsák fel.