Vágólapra másolva!
A sakkcsapat-bajnokság első osztályában lejátszották a nyolcadik fordulót. A címvédő Aquaprofit Nagykanizsa és a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp is 8-4-re nyert. A Zala megyei csapatok versengésében a Nagykanizsa megőrizte négypontos előnyét. A harmadik helyezett Atomerőmű csak minimális győzelmet ért el a Haladással szemben. A játéknapon a legnagyobb arányú nyerést a Mátyásföld könyvelhette el, győzött a Honvéd és a Pénzügyőr.

Nem született meglepetés a csapatbajnokság nyolcadik fordulójában, az esélyesebb csapatok megnyerték meccseiket. A 4 pontos előnnyel vezető címvédő Aquaprofit Nagykanizsa együttese nyolcadszor is győzött, a jó erőkből álló Hungaropharma Decs csapata ellen 8-4-re nyertek.

Meglepetésre két idegenlégiósuk, a szlovén Adrien Mihaljcsicsin és a görög Stelias Helkios vesztett játszmát. A tartalékos zalaegerszegiek a kiesés ellen küzdő Kazincbarcikát hasonló arányban verték, nem tudták csökkenteni hátrányukat a megyei riválissal szemben.

A bronzérmes Atomerőmű SE nélkülözte Berkes Ferencet (a Bundesliga kettős fordulóján játszott, ahogy többek között a Csuti együtteséből Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert), 11 döntetlen mellett csak az utolsó táblán született döntés a Haladás VSE gárdájával vívott meccsen. A Mátyásföldi LTC hengerelt, második győzelmüket aratták, a BEAC nehéz helyzetbe került. A Honvéd a nyeréssel növelte előnyét az utolsó három csapat előtt. A Pénzügyőr legyőzte a negyedik helyezett makói együttest.

A 8. forduló eredményei:
Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK - Hungaropharma Decs 8 - 4
(Balogh Csaba (2620) - Ivan Lopez Salgado (2555) 1 - 0
Portisch Lajos (2519) - Nikola Sedlak (2571) döntetlen
Pintér József (2569) - Pap Gyula (2480) 1 - 0)

Mátyásföldi LTC - BEAC 9,5 - 2,5
(Dragan Kosic (2495) - Könnyű János (2374) 1 - 0
Izsák Gyula (2444) - To Nhat Minh (2392) 1 - 0
Zlatko Ilincic (2474) - Torma Róbert (2382) 1 - 0)

Kazincbarcika VSC - Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 4 - 8
(Vaszilij Sikula (2528) - Sax Gyula (2524) döntetlen
Mészáros András (2336) - Horváth Ádám (2505) 0 - 1
Kiss Pál (2388) - Horváth József (2555) 0 - 1)

Atomerőmű SE Paks - Haladás VSE Szombathely 5,5 - 5,5
(Ács Péter (2550) - Jan Markos (2565) döntetlen
Vladislav Nevednichy (2601) - Polák Tamás (2507) döntetlen
Grószpéter Attila (2541)- Kovács Gábor (2516) döntetlen)

Honvéd Auróra SE - Dunaharaszti MTK 7,5 - 4,5
(Czebe Attila (2485)- Zoran Jovanovic (2535) döntetlen
Hoang Thanh Trang (2501) - Varga Péter (2432) 1 - 0
Petrán Pál (2371) -Tompa János (2406) döntetlen)

Pénzügyőr SE - Makói SVSE 6,5 - 5,5
(Horváth Csaba (2539) - Mihai Grunberg (2398) döntetlen
Balog Imre (2464) - ReissTibor (2414) 1 - 0
Szűk Balázs (2430) - Mihók Olivér (2385) 0 - 1)

A hatodik fordulóból elhalasztott mérkőzést március 7-én játszották le.
Mátyásföldi LTC - Haladás VSE Szombathely 5,5 - 6,5
(Dragan Kosic (2495) - Jan Markos (2565) döntetlen
Izsák Gyula (2444) - David Shengelia (2560) döntetlen
Zlatko Ilincic (2474) - Kovács Gábor (2516) 1 - 0)

A bajnokság állása:
1. Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK 68 pont
2. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 64
3. Atomerőmű SE Paks 61,5
4. Makói SVSE 51,5
5. Pénzügyőr SE 49
6-7. Hungaropharma Decs és Mátyásföldi LTC 47
8. Haladás VSESzombathely 44
9. Honvéd Auróra SE 43
10-11. Dunaharaszti MTK és BEAC 34
12. Kazincbarcika VSC 33

A 9. forduló párosítása:
Makói SVSE - Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK
Dunaharaszti MTK - Pénzügyőr SE
Haladás VSE Szombathely - Honvéd Auróra SE
Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK - Atomerőmű SE Paks
BEAC - Kazincbarcika VSC
Hungaropharma Decs - Mátyásföldi LTC