Vágólapra másolva!

Az olaszok is zúgolódnak a vancouveri szereplés miatt

Oroszországhoz hasonlóan Olaszországban is nehezen viselik, hogy a csapat gyengén szerepelt a vancouveri téli olimpián, többek között a külügyminiszter is elégedetlenségének adott hangot.

Franco Frattini a téli sportok országos szövetségeinek vezetőit tette felelőssé azért, mert versenyzőik csak egyetlen aranyat, valamint egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a vasárnap zárult játékokon.

"Az a kérdésem, miként várhatnánk el sportolóinktól, hogy tökéletes koncentrációval versenyezzenek, a legjobbjukat nyújtsák, függetlenítsék magukat a gondoktól, ha korábban például némelyiküknek még a saját útiköltségüket is ki kellett fizetniük azért, hogy edzőtáborozni tudjanak. - háborgott a politikus a La Gazzetta dello Sport című sportlap keddi számában. - Ilyen előzmények után ráadásul a szövetségek óriási pénzekért kiküldték az összes vezetőt feleségeikkel együtt. Érthetetlen."

Az olasz csapat, mely négy éve a hazai rendezésű torinói olimpián öt aranyéremmel és hat bronzzal az éremtáblázat kilencedik helyén zárt, Vancouverben a 16. lett. A csapat egyetlen győzelmét Giuliano Razzoli szerezte meg férfi műlesiklásban.