Vágólapra másolva!
Óriási szenzációt keltve győzött szombaton a női sílövők sprintszámában, mégis feltűnően visszafogottan ünnepelte aranyérmét a szlovák színekben versenyző Anastazia Kuzmina a vancouver téli olimpián.

"Mostantól Szlovákiában mindenki azt várja, hogy a következő számban is dobogóra állok" - adott magyarázatot a 25 éves biatlonista. "Nyugodtnak kell lennem, s el kell felejtenem azt, ami történt, hogy az újabb feladatra tudjak koncentrálni."

Az orosz születésű Kuzmina, aki 2008-ban váltott hazát, nem csupán az ünneplés idején volt kimért, de a célban is nagyon nyugodtan figyelte utána indult vetélytársait, s az idő múltával sem látszott izgatottabbnak, holott minden beérkezővel folyamatosan nőttek nyerési esélyei. Győzelmével az első aranyérmet szerezte Szlovákiának a téli játékok történetében.

"Sosem foglalkozom a többiekkel. Célbaérés után megpróbálom gyorsan kifújni magam, s megyek az öltözőbe. Persze a végén most sokkal örömtelibb volt felnézni az eredményjelzőre" - mondta Kuzmina.

A világranglistán 28. helyen álló sportolónak legkésőbb keddre kell "túltennie" magát a sprintgyőzelmen, akkor ugyanis következik a 10 km-es üldözőverseny.