Vágólapra másolva!
A hétvégén kábítószer birtoklásáért letartóztatták a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi nehézsúlyú világbajnokát, Oliver McCallt.

Az idén 45. életévét betöltő bunyós, aki 1994-ben, a veretlen Lennox Lewis második menetes kiütésével szerezte meg a királykategória trónját, nem először keveredik összetűzésbe a törvénnyel, és nem is ez az első alkalom, hogy illegális szerek birtoklásáért helyezik vád alá.

A még aktív, az utóbbi időben számos győzelmet arató McCall amerikai idő szerint kedd este lépett volna ismét szorítóba, Zuri Lawrence ellen.

Ez a mérkőzés ilyen történések után természetesen nem kerül megrendezésre, sőt, könnyen lehet, hogy esetleges világbajnoki álmaitól is örökre elbúcsúzhat.


Forrás: Profiboksz.hu