Vágólapra másolva!
A pénteken kezdődő téli játékok szervezőit dicsérve Jacques Rogge elnök helyi idő szerint kedden megnyitotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 122. ülését Vancouverben.

A belga sportdiplomata azt mondta: a házigazdák munkája példaként szolgálhat a jövőbeni ötkarikás események szervezőinek. "Az előkészületek során mindent a sportolók, a környezet és a tartósság figyelembevételével tettek" - fogalmazott Rogge. "Meg vagyok győződve arról, hogy 16 napig varázslatban lesz részünk."

Szerinte a szervezőbizottság (VANOC) mindent elkövetett azért, hogy az olimpia eredményes legyen, s most a 82 országból érkezett több mint 2500 sportolón a világ szeme. A 67 éves sportvezető arra számít, hogy az esemény szerte földön mintegy hárommilliárd tv-nézőt vonz majd.

John Furlongot, a VANOC vezetőjét felállva tapsolták az ülés résztvevői, ő pedig könnyektől elcsukló hangon azt mondta: "Imádkozom, hogy Kanada számára aranyosak legyenek a játékok."

Beszédében Rogge megemlékezett a haiti földrengés és a togói futballválogatott buszát ért támadás áldozatairól is. A háromnapos NOB-ülésen a vancouveri játékok mellett szó esik majd a londoni (2012), a szocsi (2014) és a Rio de Janeiró-i (2016) olimpia előkészületeiről is.