Vágólapra másolva!
Két évre eltiltotta a versenyzéstől a gátfutó Duane Rosst az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA), mivel az amerikai atléta tiltott teljesítményfokozókat vett igénybe.

Felfüggesztését a USADA jelentette be, azzal a megjegyzéssel, hogy Ross 2001 november 2-a óta elért valamennyi versenyeredményét törlik. A sportoló 110 m gáton a második volt az amerikaiak 2004-es olimpiai válogatóján, s indult az athéni ötkarikás játékokon.

Az AP híre szerint a gátas a számos atlétát tiltott szerekkel, elsősorban anabolikus szteroidokkal illegálisan segítő, majd a doppingügyein rajtavesztő amerikai BALCO laboratóriummal kapcsolatos vizsgálatok nyomán bukott le.

A fegyelmi büntetés mindenesetre alaposan megkésett, mivel az 1972-es születésű Ross már korábban bejelentette visszavonulását.

Legkiemelkedőbb eredménye amúgy egy világbajnoki bronzérem volt, amelyet - 13.12 másodperccel, pályafutása legjobbjával - még az 1999-es, sevillai vébén produkált.