Vágólapra másolva!

Kasza-siker a budapesti öttusaversenyen

Kasza Róbert győzelmét hozta a vasárnapi férfiverseny a budapesti Kalotherm nemzetközi fedett pályás öttusaviadalon. A dobogóra mellette két litván öttusázó állhatott fel.

Az első tízbe Kaszán kívül négy magyar fért be, a tavaly világbajnok Marosi Ádám negyedik, Demeter Bence ötödik, Dorozsmai Viktor kilencedik, Tibolya Péter pedig tizedik lett. A 2006-ban vb-aranyérmes, a budapesti viadalon többször győztes litván Edvinas Krungolcas ezúttal a 11. helyen fejezte be szereplését. A közvetlen hazai élmezőnyhöz tartozó Németh Róbert az úszást és a lovaglást kihagyta, mert az ősszel műtött karja feldagadt.

A pénteki selejtezőben 50-en versenyeztek két csoportban, mindkettőből az első 18 került a döntőbe. A magyarok közül 15-en küzdhettek vasárnap is.

"A versenyen jó lehetőség nyílt a tesztelésre a Világkupa-sorozat előtt. Az élcsoportba több magyar befért, mindegyik gazdagabb lett kisebb részsikerekkel" - értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A számokat az ilyenkor még korai sötétedés miatt nem a megszokott sorrendben bonyolították le: a lövészettel kombinált futás - mivel erre a számra nem áll rendelkezésre fedett létesítmény - ezúttal megelőzte a villanyfényes lovaglást.

Eredmények:
1. Kasza Róbert 5784 pont
2. Justinas Kinderis (litván) 5764
3. Tomas Makarovas (litván) 5660

A szombati, női versenyben a brit Samantha Murray győzött, a második helyen Kovács Sarolta, a harmadikon pedig Gyenesei Leila végzett.