Vágólapra másolva!
Az osztrák Andrea Fischbacher nyerte az alpesi sízők női szuperóriás-műlesikló számát a vancouveri téli olimpia szombati versenynapján. A 24 éves versenyző ezt megelőzően Világkupa-viadalon is csak egyszer diadalmaskodott, igaz két éve éppen ebben a számban bizonyult a legjobbnak, tavaly pedig bronzérmes volt a világbajnokságon.

Mögötte a szlovén Tina Maze végzett a második helyen, akinek jó szereplése szintén meglepő, ő ugyanis elsősorban óriásműlesiklásban remekel. A szerdán lesiklásban győztes amerikai Lindsey Vonn ezúttal harmadik lett.

Amikor a legjobbak következtek, a lesiklás bronzérmese, az osztrák Elisabeth Görgl állt az élen. Vonn azonban a pálya felső szakaszán nagyon nagy tempóban haladt, 70 századnál is jelentősebb előnye volt, a lejtő alsó felén viszont lelassult, így csak 26 századdal került az élre.

A kettővel utána rajtoló Fischbacher viszont végig gyönyörű íveken haladt a technikás kanyarokkal teli pályán, s alul sem vesztett sebességet, így rendkívül jelentős fölénnyel, 74 századdal vette át a vezetést. Amikor a dobogós helyek már-már véglegesnek tűntek, jött Maze, aki az összes ellenőrző pontnál Vonn mögött volt, de a lankásabb, így neki jobban fekvő hajránál megelőzte riválisát, aki éppen itt volt a többi élversenyzőnél lassabb.

A magyarok közül 46-os rajtszámmal Berecz Anna indult elsőként, de a pálya második negyedében kiesett. Döme Zsófia viszont végigment a pályán: az 53 indulóból 38-an értek célba, s ő egy libanoni és kazah vetélytársát megelőzve 36. helyen zárt.

Döme a versenybíróság friss döntése alapján lehetett ott a rajtnál. Eredetileg is úgy volt ugyan, hogy ebben a számban is indulhat, de aztán a játékok nyitónapján arról érkezett hír, hogy csak műlesiklásban és óriásműlesiklásban versenyezhet. Utóbb ez módosult annyiban, hogy a szombati versenyben mégis részt vehetett.

Alpesi sí, női szuperóriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
1. Andrea Fischbacher (Ausztria) 1:20.14 p
2. Tina Maze (Szlovénia) 1:20.63
3. Lindsey Vonn (Egyesült Államok) 1:20.88