Vágólapra másolva!
A törökországi Bursában a címvédő orosz válogatott győzelmével fejeződött be a VII. sakkcsapat-világbajnokság. A zárónapon 3-1-es vereséget mértek az izraeli együttesre. Négy döntetlennel végződött az amerikai-azeri rangadó. Ez az amerikaiaknak kedvezett, ezüstérmesek lettek, míg a kontinensbajnok leszorult a dobogóról. A harmadik helyen az indiai csapat végzett, 3,5-0,5-re nyertek a brazilok ellen. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 3-1-es győzelemmel zárta a szereplését, de csak az ötödikként végeztek. Meglepetésre a görögök megelőzték az izraeli együttest.

A viadal utolsó fordulójában gyorsan eldőlt az elsőség kérdése, négy döntetlennel 2-2-vel ért véget az amerikai-azeri mérkőzés. A címvédő orosz válogatott már nyugodtan játszhatta Izrael elleni meccsét, az aranyérem már a zsebükben volt. Az orosz sakkozók a jól ismert taktikával nyertek 3-1-re, világossal győzelemre vezették partijaikat, míg sötéttel tartották az egyensúlyt, sőt Vlagyimir Malahov nyerést szalasztott el.

Megérdemelt az orosz csapat elsősége, a görögök elleni botlás után többet nem hibáztak, riválisaik közül csak az örményekkel remiztek. A szuperbajnok Alekszandr Griscsuk megbízható éltáblás volt, Dmitrij Jakovenko nem villogott, de + 2-öt csinált. Alekszandr Morozevics nagyot betlizett, az Európa-bajnok Jevgenyij Tomasevszkij nem okozott csalódást. Az újoncok, Vlagyimir Malahov és különösen Nyikita Vitjugov ponterősen játszottak.

Nem kis meglepetésre az éremre pályázó kontinensbajnok azeri együttes Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov nélkül ült sakkasztalhoz a rivális amerikai csapattal szemben. Hikaru Nakamura vezetésével az amerikai sakkozók rizikót nem vállaltak, számukra a négy döntetlennel elért 2-2 ezüstérmet jelentett. Nakamura és Oniscsuk vállukon vitték a csapatot, Kamsky nélkül is remek eredményt értek el. Az azeriek pedig tálcán kínálták a lehetőséget a Kína lemondása után meghívott indiai együttesnek a bronzérem megszerzésének lehetőségét. Az esélyt magabiztos győzelemmel használták ki és világbajnokuk, Viswanathan Anand nélkül is nagy sikert értek el.

Az újvidéki Európa-bajnokságon is érem nélkül maradt a kétszeres olimpiai bajnok örmény válogatott, Bursában sem sikerült a dobogós helyezés elérése. A rajtnál elszenvedett vereség után még visszakapaszkodtak, de a görögökkel szembeni vesztés már végzetes volt. A szabadkártyás görögök alaposan megkeverték a kártyákat, meglepő a hatodik helyük. A drezdai sakkolimpián ezüstérmes izraeli együttes öt meccset is elvesztett.

Az utolsó forduló eredményei:
Egyiptom - Örményország 1 - 3
Ahmed Adly (2591) - Levon Aronjan (2781) 0 - 1
Bassem Amin (2544) - Vlagyimir Akopjan (2678) 0 - 1
Mohamed Ezat (2471) - Arman Pashikjan (2647) 1 - 0
Khaled Abdel (2468) - Tigran L Petroszjan (2627) 0 -1

Izrael - Oroszország 1 - 3
Borisz Gelfand (2761) - Alekszandr Griscsuk (2736) döntetlen
Mchael Roiz (2657) - Alekszandr Tomasevszkij (2736) 0 - 1
Emil Szutovszkij (2657) - Vlagyimir Malahov (2716) döntetlen
Maxim Rodshtein (2622) - Nyikita Vitjugov (2692) 0 - 1

Brazília - India 0,5 - 3,5
Rafael Leitao (2620) - Krishnan Sasikiran (2653) döntetlen
Alekszandr Fier (2601) - Pentala Harikrishna (2672) 0 - 1
Gilberto Milos (2618) - Surya Ganguly (2654) 0 - 1
Andre Diamant (2497) - Geetha Gopal (2584) 0 - 1

Görögország - Törökország 2,5 - 1,5
Ioannis Papioannou (2625) - Kivanc Haznederoglu (2498) döntetlen
Stelios Halkias (2566) - Emre Can (2442) döntetlen
Dimitrios Mastrovasilis (2571) - Baris Esen (2513) döntetlen
Athanasios Mastrovasilis (2510) - Burat Firak (2413) 1 - 0

Egyesült Államok - Azerbajdzsán 2 - 2
Hikaru Nakamura (2708) - Gadir Guszejnov (2614) döntetlen
Alekszander Oniscsuk (2670) - Sahriyar Mamedgyarov (2741) döntetlen
Yuri Shulman (2624) - Rauf Mamedov (2640) döntetlen
Varuzhan Akobian (2628) - Nidjat Mamedov (2610) döntetlen

A világbajnokság végeredménye:
1. Oroszország (Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Dmitrij Jakovenko 3,5/5, Alekszandr Morozevics 2/6, Jevgenyij Tomasevszkij 3,5/5, Vlagyimir Malahov 5/7, Nyikita Vitjugov 5,6/6) 15 meccspont, 24 pont
2. Egyesült Államok (Hikaru Nakamura 6/8, Alekszander Oniscsuk 6,5/9, Yuri Shulman 2,5/6,Varuzhan Akobian 4,5/7, Robert L Hess 1/2, Ray Robson 1/2) 13, 21,5
3. India (Krishnan Sasikiran 5,5/9, Pentala Harikrishna 4/8, Surya Ganguly 5/7, Geetha Gopal 3/5, Arun Prasad 2,5/5, B Adhiban 1/2) 13, 21
4. Azerbajdzsán (Vugar Gasimov 2,5/7, Tejmur Radzsabov 5/7, Gadir Guszejnov 1,5/4, Sahriyar Mamedgyarov 8/9, Rauf Mamedov 3/6, Nidjat Mamedov 2/4) 12, 22
5. Örményország (Levon Aronjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 3/6, Arman Pashikjan 3,5/6, Tigran L Petroszjan 2,5/6, Tigran Kotanjan) 12, 20,5
6. Görögország 8, 18
7. Izrael 7, 17
8. Brazília 4, 12,5
9. Egyiptom 3, 12
10. Törökország 3, 11,5

Sok meglepő eredmény született a viadalon. Az első nagy szenzációt a második játéknapon a görögök győzelme jelentette az oroszok ellen. Meglepődtünk, amikor az örmények elleni győzelemmel rajtoló azeriek a harmadik fordulóban kikaptak az indiai négyestől. A címvédő oroszok az amerikaiakat 3-1-re verték, majd a kontinensbajnok azeriekkel szemben is fontos rangadót nyertek 2,5-1,5-re. Az ötödik fordulóban India pontot rabolt az örményektől, az amerikaiak Izrael legyőzésével javítottak.

A hatodik körben újabb hidegzuhany érte a kétszeres olimpiai bajnok örmény válogatottat, 3-1-re kaptak ki a görögöktől. A hetedik játéknapon nagy esélyt szalasztottak el az oroszok ellen, a 2-2 a címvédőnek kedvezett, igaz át kellett adniuk az éllovasi pozíciót az amerikaiaknak. A nyolcadik fordulóban gyakorlatilag eldőlt az elsőség kérdése, az örmények megfosztották Nakamuráékat "aranyálmaiktól".
A világbajnokság tanulsága, hogy még jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, csak egészséges kockázatvállalással, nagy küzdőkedvvel lehetett játszmát nyerni. Meglepő, hogy a. rangadók, az orosz, amerikai, azeri és örmény nagy négyes egymás elleni találkozói közül csak az orosz-örmény és az amerikai-azeri végződött döntetlennel.

A legjobb egyéni eredmények:
1. tábla:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2708) 6/8, 2851
Levon Aronjan (örmény, 2781) 6/9, 2789
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2736) 4,5/7 2797

2. tábla:
Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2670) 6,5/9, 2809
Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 5/7, 2808
Vlagyimir Akopjan (örmény, 2678) 6/9, 2762

3. tábla:
Surya Ganguly (indiai, 2654) 5/7, 2804
Hristos Banikas (görög, 2608) 4,5/8 2688
Gabriel Szargiszjan (örmény, 2680) 3/6, 2613

4. tábla:
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2741) 8/9, 2950
Emil Szutovszkij (izraeli, 2657) 4,5/7, 2689
Arman Pashikjan (örmény, 2647) 3,5/6, 2671

Tartalékok:
Vlagyimir Malahov (orosz, 2716) 5/7, 2771
Nyikita Vitjugov (orosz, 2692) 5,5/6, 2939

A legtöbb Élő-pontot nyerték:
Sahriyar Mamedgyarov + 18,5, Alekszander Oniscsuk + 16,8, Hikaru Nakamura + 14,6, Surya Ganguly + 14,3, Krishnan Sasikiran + 12,2, Vlagyimir Akopjan + 10,2

A legtöbb Élő-pontot vesztették:
Vugar Gasimov - 18,8, Alekszandr Morozevics - 17,4, Tigran L Petroszjan - 13,4, Maxim Rodshtein - 11, Borisz Gelfand - 10,6