Az ötkarikás selejtező május 7-én rajtol el a 100 ezer dollár összdíjazású tuniszi Grand Prix-val, az év csúcseseménye pedig a tokiói világbajnokság lesz szeptemberben. A kvótaharc első esztendejében szerzett öt legjobb eredmény 50, majd a másodikban már 100 százalékosan számít a végelszámolásnál. Súlycsoportonként automatikusan a legjobb 16 utazhat az angol fővárosba, azaz megszűnt a földrészenként kiosztott kvóták eddigi rendszere.
"Az előző, igazságtalan eljárás révén például Dominikáról nyolc dzsúdós jutott ki a pekingi olimpiára, majd ott egyikük sem nyert meccset. A játékok előtt négy hónappal Európa-bajnoki bronzérmes Braun Ákos ugyanakkor lecsúszott az ötkarikás szereplésről" - mondta az MTI érdeklődésére Tóth László, a hazai szövetség elnöke.
"Az újításnak köszönhetően akár 10-12 versenyzőnk is tatamira léphet Londonban. További jó hír, hogy jövőre a fiúk számára rendezendő Hungária Kupa beleszámít a kvalifikációba, tovább emelve az itthoni Világkupa-viadal rangját."
Az MJSZ vezetője hozzátette: a többi sportághoz hasonlóan a dzsúdósoknál is vannak anyagi problémák, de panaszkodás helyett mindenki teszi a dolgát. "Vállaltuk, hogy menedzseljük az olimpiai esélyeseket, és tartjuk a szavunkat. Az elfogadott szakágvezetői programnak megfelelően biztosítjuk a kerettagok utaztatását, igaz, így némileg háttérbe szorul az utánpótlás támogatása."
A kétesztendős londoni kvalifikáció során a legtöbb pontot a vb-ken lehet gyűjteni, ahol az aranyérem 500 pontot ér. Ezt követi az ugyancsak évente sorra kerülő Mesterek Tornája (400 pont az elsőségért), majd a Grand Slam-versenyek (300), a Grand Prix-viadalok (200), a kontinensbajnokságok (180) és a Világkupa-versenyek (100).