Vágólapra másolva!
A Boksz Világtanács (WBC) hivatalosan is megfosztotta Erdei Zsoltot a novemberben megszerzett cirkálósúlyú világbajnoki övétől, mivel a magyar bokszoló nem akart a súlycsoportban maradni.

A WBC döntése szerint az Erdei által legyőzött olasz Giacobbe Fragomeni és a lengyel Krzysztóf Wlodarczyk között dől majd el, hogy ki lesz a cirkálósúly új világbajnoka. "A félnehézsúly az én igazi súlycsoportom, egyelőre azonban az Universum nem ajánlott fel ebben a kategóriában meccslehetőséget nekem. Meglátjuk, mi lesz" - mondta múlt héten a félnehézsúlyban közel hat évig uralkodó Erdei az MTI-nek.

A 31 eddigi profi mérkőzésén veretlen Erdei novemberi sikerével történelmi tettet hajtott végre, mivel ő lett az első magyar, aki két súlycsoportban is vb-övet szerzett.