Vágólapra másolva!
Czink Melinda két játszmában vereséget szenvedett a címvédő Serena Williamstől az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének második fordulójában.

A két játékos eddig egyszer, az idei stanfordi torna nyolcaddöntőjében találkozott egymással, július 30-án Williams 6:3, 7:6-ra nyert.

A mindössze 52 perces szerdai második összecsapáson már jobban érvényesült a hazai játékos dominanciája: 25 nyerő ütése volt, emellett pedig csak kilencszer rontott könnyű helyzetben.

A világranglistán 51., balkezes magyar nem tudott mit kezdeni 49 hellyel előrébb álló riválisának agresszivitásával, és a második szett elején hol a főbíró eredményvezető készülékét verte le, hol egy vonalbíró testi épségét veszélyeztette.

"Fejlődtem az első meccsünk óta, már jobban ismerem Melinda játékát" - nyilatkozta Williams, majd kissé ironikusan arra is kitért, hogy miért szerepel sokkal eredményesebben a Grand Slam-tornákon, mint a kisebbeken: "Talán mert jobban fizetnek. Próbálom törleszteni a jelzálogomat."

A fiatalabbik Williams-nővér lehet az első sikeres címvédő azóta, hogy nővére, Venus 2000-2001-ben duplázott.

A szülés után visszatért belga Kim Clijsters három játszmában nyert a 14. helyen kiemelt francia Marion Bartoli. A nők mezőnyében a kiemeltek közül Bartolin kívül szerdán még a lengyel Agneszka Radwanska (12.), az ausztrál Samatha Stosur (15.), a francia Amélie Mauresmo (17.) és a spanyol Anabel Medina Garrigues (20.) búcsúzott a 64 között.

A férfiaknál a világelső svájci Roger Federer már a harmadik körbe jutott, míg egyik legnagyobb ellenfele, a spanyol Rafael Nadal a nyitófordulóban verte könnyedén a francia Richard Gasquet-t.

női egyes, 2. forduló (a legjobb 32 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 2.) - Czink 6:1, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 8.) - Záhlavová-Strycová (cseh) 6:2, 6:1
Kirilenko (orosz) - A. Radwanska (lengyel, 12.) 6:4, 2:6, 6:4
Clijsters (belga) - Bartoli (francia, 14.) 5:7, 6:1, 6:2
King (amerikai) - Stosur (ausztrál, 15.) 7:5, 6:4
Hantuchova (szlovák, 22.) - Bacsinszky (svájci) 5:7, 6:2, 6:1
Schiavone (olasz, 26.) - Vögele (svájci) 6:4, 6:4
Martínez (spanyol) - Kerber (német) 7:5, 6:3

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Federer (svájci, 1.) - Greul (német) 6:3, 7:5, 7:5
Hewitt (ausztrál, 31.) - Chela (argentin) 6:3, 6:3, 6:4

1. forduló:
Nadal (spanyol, 3.) - Gasquet (francia) 6:2, 6:2, 6:3
Del Potro (argentin, 6.) - Monaco (argentin) 6:3, 6:3, 6:1
Simon (francia, 9.) - Gimeno (spanyol) 6:4, 7:6 (7-3), 6:3
Ferrer (spanyol, 18.) - Martín (spanyol) 7:5, 5:7, 6:3, 6:3
Ferrero (spanyol, 24.) - Santoro (francia) 6:4, 6:3, 6:3
Almagro (spanyol, 32.) - Darcis (belga) 6:2, 6:4, 2:6, 7:6 (10-8)
Acasuso (argentin) - Daniel (brazil) 6:2, 6:4, 6:3
Ginepri (amerikai) - Pavel (román) 5:7, 6:2, 6:4, 6:0
Cuevas (uruguayi) - Guccione (ausztrál) 6:4, 7:6 (7-4), 6:0
Köllerer (osztrák) - Machado (portugál) 6:2, 6:4, 2:6, 6:2
Petzschner (német) - Sztahovszkij (ukrán) 7:6 (7-3), 6:7 (6-8), 6:4, 4:6, 6:3
Bellucci (brazil) - Lu (tajvani) 6:4, 6:2, 6:3