Vágólapra másolva!
Hitetlenkedve nyilatkozott sikeréről Czink Melinda, aki vasárnap megszerezte pályafutásának első WTA-trófeáját, miután a 220 ezer dollár összdíjazású, quebeci fedettpályás tenisztorna döntőjében 4:6, 6:3, 7:5-re legyőzte a cseh Lucie Safarovát.

"Csodálatos érzés. Még nem igazán dolgoztam fel a történteket, de fel fogom" - idézte a női tornákat szervező WTA honlapja a világranglistán immár 37. magyart.

"Meccsről meccsre mentem előre a héten, a döntő volt valamennyi közül a legnehezebb. Kockáztatnom kellett az adogatások fogadásánál, ami néha bevált, néha nem. Nagy erőfeszítésre kényszerítettük egymást, és örülök, hogy én kerültem ki belőle győztesen."

"Ellenfelem nagyon erősen kezdett, öt ászt ütött, ekkor azt gondoltam, hogy ha ez így megy tovább, akkor két szettben kikapok" - elevenítette fel a finálét Czink az MTI érdeklődésére.

"A folytatásban aztán láttam, hogy csak tartani akarja az eredményt, kihasználtam ezt, és nagy küzdelemben egyenlítettem. A döntő szett pokolian izgalmas volt, minden pontért hatalmas csata zajlott, Lucie már 5:4-re vezetett, és onnan sikerült nyernem."

Ugyancsak balkezes ellenfele - akivel korábban még nem találkozott tétmérkőzésen - elismerően nyilatkozott Czinkről a 2 óra 16 perces csata után: "Csak néhány labdameneten múlott a meccs, és azokban ő volt a jobb. Próbáltam támadóan játszani, és előremenni, de Melinda ugyanezt tette, amivel nem tudtam mit kezdeni. Nem érzem, hogy bármit is rosszul csináltam volna."

A 26 éves, budapesti születésű teniszező másodszor szerepelt WTA-viadal fináléjában, az első alkalommal - 2005 januárjában, Canberrában - kikapott a szerb Ana Ivanovictól. Az ausztráliai meccs külön érdekessége volt, hogy a WTA történetében először találkozott egy tornán kétszer ugyanaz a két játékos: Czink a viadal selejtezőjében kikapott a későbbi világelsőtől, majd szerencsés vesztesként került fel a főtáblára.

A magyar játékos kanadai sikeréért 37 ezer dollárt és 280 ranglistapontot kapott, amivel 15 helyet javított a WTA-rangsorban. Az újdonsült tornagyőztes csak októberben tér haza ünnepelni.

Ami a folytatást illeti, a világranglistán már 37. magyar hamarosan Új-Mexikóba utazik, ahol párosban fog versenyezni, majd Kína és Japán következik, és csak október közepén jön haza.