Vágólapra másolva!
A B próba is pozitív eredményt hozott a doppingolással vádolt olasz Danilo Di Lucánál, akinek versenyzési engedélyét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) július 22-én határozatlan időre felfüggesztette, miután pozitív tesztet produkált. A megerősítő elemzés tényét az olasz szövetség közölte szombaton.

Olasz médiajelentések szerint ez egyértelművé teszi, hogy a 33 éves kerekes a májusi Giro d'Italián tiltott segítséghez folyamodott. Di Lucát május 20-án és 28-án ellenőrizték az olasz körversenyen, s mindkét mintájában az EPO vérdopping továbbfejlesztett változatára, az úgynevezett CERA nyomaira bukkantak.

"Nem vagyok őrült, nem szedtem ebből a szerből - jelentette ki akkor az olasz kerekes. - Azt szeretném elérni, hogy a következő vizsgálatot ne Párizsban végezzék, mert az ottani laboratóriumban nem alkalmaznak biztos vizsgálati módszert."

Az ugyancsak pozitív eredménnyel zárult B próbát nem a versenyző által kifogásolt franciaországi Chatenay-Malabry laborban folytatták le, hanem Bécsben, de a nemzetközileg elismert, úgynevezett akkreditált osztrák intézet vizsgálati adatai sem segítenek a sportolón, akit ezek után szinte bizonyos, hogy két évre eltiltanak a versenyzéstől.

Di Luca a második helyen végzett az idei Girón, amelyen két szakaszon diadalmaskodott. Tavalyelőtt megnyerte az olasz körversenyt.