Vágólapra másolva!

Atlétikai Eb: Kürthy ötödik súlylökésben

A súlylökő Kürthy Lajos ötödik lett vasárnap a torinói fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. A mohácsiak junior Eb-ezüstérmes versenyzője a döntőben másodikra, egyéni legjobbját megjavítva 20,04-et dobott. Győzött az olimpiai bajnok lengyel Tomasz Majewski 21,02-vel.

A dobogót is elérhetőnek tartotta, ezért kicsit csalódott Kürthy Lajos, a torinói fedettpályás Európa-bajnokságon ötödikként végzett magyar súlylökő. A 22 éves versenyző élete első felnőtt világversenyén egyéni csúcsot ért el.

"Az elvárás a nyolcas döntő volt, ott úgy számoltam, az olimpiai bajnok lengyel mögött bármi lehet" - mondta Kürthy. "Örülök az ötödik helynek, hiszen nem sokan szoktak világverseny döntőjében kétszer is egyéni csúcsot javítani. Ugyanakkor egy kicsit csalódott vagyok, mert ha jobban sikerül a forgásom, akkor talán érmet is szerezhettem volna."

Kürthy most a téli dobó Európa-kupára készül, majd a berlini szabadtéri világbajnokságon is szeretne döntőbe jutni.

Dornbach Ildikó, aki felnőtt szövetségi kapitányként a fedett Eb-n debütált, elégedett volt a hétfős magyar csapat szereplésével: "Egy döntős hely volt a célkitűzés, ezalatt én az első nyolcat értettem, de végül is két finalistánk volt Kürthy és Minczér Albert személyében. Úgy értékelem a szereplést, hogy néhány hiányzóval kiegészülve ezek a fiatalok azok, akikre építeni lehet. Ez volt a londoni olimpiáig vezető út első állomása, ez a csapat fogja 2012-ben is a válogatott magját alkotni. Most láthatták, hogy az európai élmezőny nincs olyan messze, sok pozitív tapasztalatot szereztek."

férfiak, súlylökés:
1. Tomasz Majewski (Lengyelország) 21,02 m
2. Yves Niaré (Franciaország) 20,42
3. Ralf Bartels (Németország) 20,39
...5. Kürthy Lajos 20,04